Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

Petőfi jelszava 49 cunda álarcza alatt fellépő „Én" ; tehát senki más, mint az életsorsa felett töprenkedő — fiatal szeretője báró Steinnének, a hét évvel idősebb menyecskének, kinek, midőn vele Goethe nyolcz évvel azelőtt megismeikedett, már hét gyermeke volt. A költő tehát maga szólítja meg magát; vagyis inkább az őtet körülvevő csendes természetnek „alig egy szellő"-jétől érintve, látszólag mintegy akaratlanul, a legnagyobb mérséklettel beszél ő mindenekelőtte minden egyébről : fák csúcsáról, esti szellőről, madarakról; csak arról hallgat mélyen, amitől belsőjében leginkább van áthatva . . . Világos, hogy a német költő themája tökéletesen ugyanaz, amely a magyaré, egy árnyulattal sem több, vagy kevesebb: itt is, ott is a nehéz alternatíva : szabadság vagy szerelem; itt is, ott is a végperczhez való felebbezés („feláldozom az életet" ,.balde ruhest du auch"), itt is, ott is egy és ugyanaz a pointe; szóval, itt is és ott is a költemény forrása, hogyha minél mindennapiasabban akarjuk kifejezni, a régi és örökké uj: cherchez la femme. Hol hasonló az ok, ott hasonló az okozat. És mégis másfelől, mily nagy a különbség a magyar és a német költemény között, már a konceptióra és intentióra nézve is. Petőfinél életjelszó, melynek hatása alatt oda nyújtja keblét a muszka dzsidának; Goethenél, megengedem, fontosabb életfordulatainak egyike, tehát egyszerű fordulópont jele, melynek majdnem magára erőszakolt kétségbeesése hatása alait — vígan tovább Petőfi-Könyvtár. X. 4