Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

•50 Petőfi-Könyvtár élt; a magyar költő alig másfél évvel később, haláljóslatának minden betűjét teljesítette, a segesvári harczmezőn egymagára hagyva, de jaj és könny nélkül ; a német költő majdnem egy teljes félszázzal később, mint miniszter újból víg társaságban, kényelmesen kocsikázik fel a Gickelhahnra, hol fiatalkori haláljóslatát a deszkafalon megtekintve, könnyezve ismétli a végsorokat: „Balde ruhest du auch" ... Néhány hónappal később aztán csakugyan meghalt a karszékben, az általa a művészet európai hírű gyúpontjává emelt városkában, „több világosságot" végszavakkal, melyeket az őt szeretve környezők mohó pietással lestek el haldokló ajkairól ... Vájjon a küküllőmenti virágos réten Petőfi végszavait ki leste? ki értette? A buta doni kozák bizonyára nem. Mily megható ellentét mindez! . . . S különben is, mily éles ellentéttel találkozunk minden lépten-nyomon, a két költemény érintkezési pontjait összehasonlítgatván; olyannal, amilyen csak a szatinármegyei falusi gazdatiszt barna fiatal leánykája és a thüringiai bárónak entre les deux áges álló felesége közt lehetett.*) Elüt hasonlóképpen egymástól a két rendbeli költemény keletkezési története is — már t. i. amennyiben a magyar darabét inkább sejtjük, mint okmányilag *) Későbbi életében Júlia legalább külsejére nézve inkább hasonlított Steinnéhez. Mind a két asszony szellemes arczában van valami rejtélyesen vonzó, amit sohasem felejthet el az a férfi, aki egyszer látta.