Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

A szicziliai Petőfi-iskola

•202 Petőfi-Könyvtár nemzetek nagy költőinek velős mondásait egyes őrszavak alatt sorolta fel, „Ruhm" alatt csodálkozva kérdezi az anonym szerzőtől, Petőfit szószerint idézve, hogy hol maradt Petőfi „Mi a dicsőség"-je ? Úgy sejtem, hogy a Felhőknek ez a kis distichonja éppen innen annyira elterjedt Németországon, hogy egy nagyon közép, de éppen azért mai nap fölötte divatszerű költőnél (Rittershaus Emil-nél) szinte szórói-szóra található. És ilyen öntudatlan utánzásait Petőfinek, a legkülönbözőbb irodalmakból ma már meglehetős számmal lehetne felsorolni. Szóval Petőfinek iskolaalkotó ereje volt és van, mint minden nagy költőnek. Az ilyen költők az egész világot úgy hódítják meg, hogy az alig veszi észre; teszik pedig ezt ugyanazzal a dynamissal, melylyel a mágnes a vas részecskéket csoportosítja maga körül. S éppen ez az a nemcsak érdekes, hanem fontos és tanulságos körülmény, melyre röviden szeretném felhívni azt a csekély számú irodalmi tudós közönséget, mely előtt a magyar irodalom kissé nagyszerűbb szerepre van hivatva és tényleg is nagyobb szerepet játszik, mint teszem fel, a pusztán álló kiszárított gémkút. (Minap olvastam egy magát magyarnak való irodalmi lapban, hogy a magyar irodalom volt befolyással, de csak az oláhra és a tótra; hát a czigány népköltészetre, kérdem és még európai egyéb néhány csekélységre nem volt ?) Ne mondja senki sem, hogy Petőfinek ez a