Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója

•140 Petőfi-Könyvtár melyet már előkészített volt az 1844. év végén keletkezett két elbeszélő költemény, mindkettő valódi remekmű. E kettő, t. i. „A helység kalapácsa" és „János vitéz" egymáshoz úgy viszonylik, mint theoria a praxishoz (vagy p o, mutatis mutandis : Lessing Laokoonja a Minra von Barnhelm-hez). A gyönyörű paródia Petőfire nézve nem jelentett egyebet, mint teljes emancipatioját a Kisfaludy —Vörösmarty-féle finom, de még gyakrabban feszes romantikától. Mert Petőfi vajmi keveset tanulhatott elődeitől (Ezért csak páratlan nemesszivüségnek volt bizonyítéka, midőn azt a parányit, mivel Vörösmartynak tartozott, oly ajándékkal rótta le, melynél becsesebbet a föld kerekén soha ember fia nem kapott, az 1847-beli összes költeményekkel, melyek „tisztelet és szeretet jeléül" Vörösmartynak voltak ajánlva.) Mit sajátíthatott volna el úgy forma, mint tartalomra nézve az őt megelőző romanticismustcl oly genius, ki legnagyobb népköltő és egyszersmint legphilosophusabb lyrikus. Ezért fordult ő vissza Csokonai és Gvadányihoz, kikben ugyan még sok a rococo izlés, de kik mégis több ihlettel irtak, mint Petőfinek közvetlen elődei, a talán tévesen úgynevezett epigonokig. Petőfi ennélfogva, miként más nagy genie is, mindjárt első fellépésétől fogva akaratlan ellentétben állott az akkori világgal és noha legfiatalabb, azaz gyámoltalan korában meghódolt a romanticismusnak, csakhamar megszabadult tőle