Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója

Gyulai Pál, a Petőfi-irodalom megalapítója 121 visszaélést is követ el. Azt sejteti ugyanis egyik helyen, mintha Petőfi „Rossz verseimről" (1845.) czimű költeményében kritikusait „ökrök"-hez hasonlítaná. Pedig Petőfi soha sem hasonlította költeményeiben ökrökhöz kritikusait; hanem igen is egy heterogen polémiái czikkében (Szeberényi és Dömjén ellen 1845-ben) nem annyira ökörhöz hasonlítja kritikusait (mert tulajdonképpen akkor több ökörről kellett volna szólania), hanem inkább egy pompás képpel maga-magát kis pacsirtához. „Mint néz le a nagy-nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára." Hogy Pulszky „sületlenségek"-nek nevezi Petőfi Felhőit, melyeket mint külön gyűjteményt nem is ismer és félreérti költőnknek legnagyszerűbb képeit, vagy teljességgel nem érti és egyáltalán nem bir elég dilettantikus niiveltséggel, hogy képes volna Petőfit egészben helyesen felfogni, mindez mellékes dolog, de hogy a költőnek „tagadhatatlan hiúságá"-ról szólván, ily merész állítását nem a költői jellem, hanem egyenesen Petőfi személye ellen intézi, ily naiv kritika valóban csak márczius előtti kritikustól telik ki. Igaza van Schlegel Friedrichnek : „Das Urteil der Nation über einen klassischen Schriftsteller kann nur allmáhlich reifen." Ezért nincs is mit bámulni Pulszky Ferencz felületességein. Csak azt az egyet lehetett volna elvárni tőle, hogy Lessing „Laokoonjára való tekintettel óvja meg őtet ily félszeg terminustól, mint a „Csendéleté" (Stilleben), melyet