Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója

•120 Petőfi-Könyvtár Kezdték figyelemmel kisérni Petőfit a német birodalomban is már akkor. (Több tekintélyes folyóirat említi.) Nem volt tehát szükség irodalmi voyageurekre, kik „in Petőfi machen". Mindez nem bántotta a magyar álaesthetikát. Mikor 1847 elején híre keletkezik annak, hogy Petőfi összegyűjti összes verseit, az okoskodó „Magyar Szépirodalmi Szemle" elég tapintatlan a „fiatal" költőt előre meginteni bővebb czikkben, hogy válogassa jól ki! És mikor aztán megjelenik a vaskos kötet maga a magyar könyvpiaczon, addig soha sem látott pazar kiállításban (az egész magyar irodalomnak legdrágább kincse!), akkor ugyanazon szemle neki rohan két czikkben és felmelegíti a — Nádaskayánizmust még egyszer 1847-ben. Ezen anonym kritikát Pulszky Ferencz írta; 1847. május elején jelent meg. Én részemről nagyon valószínűnek tartom, hogy báró Eötvös f. e. felszólalása (Pesti Hirlap 1847. május 14.) ez igazságtalan és túlzó kritikában gyökerezik. De ez csak hypothesis. Mily kritikátlan és felületes ezen a helyen is Gyulai essay-je! O ezt a felületes, álaesthetikai két czikket, mely teljességgel a legalárendeltebb dilettantismus i'érczmüve, „legalaposabb, noha túlszigorú és sok tekintetben hiányos itélet"-nek nevezi. Pulszky aeshtetikáját álaesthetikának neveztem ; kritikája pedig álkritika. Szembeötlik azonnal, hogy ez a felületes mű néhol még a kritikai tiszttel