Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Függelék

98 Petőfi-Könyvtár Mindenütt dal. — Néha megkívánja A vihar, a felhők orgonája, S reszket a nagy mindenség egyháza, Mikor e hang oszlopit megrázza. De, ha pendül az ideg kobozzán, Néma lőn a felhői oroszlán, Lábhegyen járt, csendesen és óva, Bérezi után a hegyek zúgója. Majd el-eljött a puszták szellője Egy-egy hangot elorozni tőle, S diadallal vitte nyert prédáját: Megbájolni kedves délibábját. Fülemile, szégyenülve bokrán, Édes irigységgel hallgatott rá, S kedve szegve rejtezék vadonba, Hogy silányabb énekét elmondja. Lába előtt a vad szenvedélyek Megjuházva, békén figvelének: De csak egy hang kelle, hogy kobozza Mindeniket őrjöngésbe hozza. És ha zengé a nyomort, Ínséget, Kóros ágyán az emberiséget: Jött az ínség, könnyezett dalára, Szánakozva ismert önmagára.