Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Függelék

Szemelvények 95 Ha pedig a boldogságot dallá, A Boldogság maga megsokallá: Ismeretlen vágyak keltek benne, Mintha önmagára irigy lenne. * Most, aminek örűle, kietlen pusztaság! Megváltozott körüle természet és világ, Fagy dermed az erekben, a csermely hallgatag: Fülemilés berekben üvöltnek a vadak! Keresné hajiokát, de csak romjait leli : Alattok eltemetve tört házi isteni! Ö szörnyekedve nézi és elriadva fut, És útját arra veszi, amerre nincsen út. Nyomában üldve csörtet halálos ellene Egy iszonyú kisértet, melynek Való neve, A tündér képzeletnek zengő madarai Mind elhagyák s nem mernek feléje szállani. Függ lantja fűzfa gallyán : repedt öblén a szél Vadul végig nyargalván őrülteket beszél, Mitől a rémült farkas megfut s vonit az eb, Mitől vemhét a szarvas idétlen hozza meg. S ő bujdosik hazátlan, a dalnak férfia, Nincs hely a nagy világban fejét lehajtnia. — Takard, takard el őszi, beteg szél nyomait: Ne leljék üldözői . . . leroskadt hamvait. Arany János. (1849. őszén.)