Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Függelék

106 Petőfi-Könyvtár Minden nap éledt, minden este Kihalt szivében a remény ; Viselte már a hervatag bút Arczán — nem még a gyászt mezén; Majd fölvevé a bánatos mezt És . . . arcza rózsaszin leve: Ö is azokhoz lön hasonló, Kiknek „szép özvegy" a neve. Mint a virághoz, mely kitárta Kelyhét, a méhek és lepék, Gyűlvén hozzája szép imádók, Kinyílott szivét meglepék; Azóta szellőt is, madárt is Még sürgetőbben vallata: S midőn, amit várt, bizonyos lőn . . . Kezet más ifjúnak ada. Feledte a feledhetetlent; S midőn a nászi vigalom Beálla, szive sima volt már, Mint rég elült, ó sírhalom, Melyen az élők gyönyöréül Hiines, virágos fű terem . . , De már alant porában a port Rég elenyészté a verem. Vig a menvekző; cseng a jó kedv; Hullámzik a dal és zene ; Sugár gyanánt lejt a menyasszony, Hódit, varázsol kelleme;