Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

24 Petőfi-Könyvtár szeretőjének födetlen arczát. Kötényét sokszor szemeihez emelgeté Erzsi, még most is omló könynyeit letörlendő. E látványra mindkét kezével eltakará arczát Jancsi, mintha a villám vette volna el szemefényét Néhány pillanatig öntudat nélkül kerengett vele a föld, de aztán magához térvén, szájára szoritá ökleit, hogy elfojtsa a kiáltást, mely kebeléből kitörni akart. Vérig harapá kezeit, de végre elbődült, mint a megsértett vad s felugorván, elfelejtvén kínjának okozóit, csak ennek ostorzását érezvén, elnyargalt, mint kit kisértetek űznek, az uton előre. — Jézus Mária ! — hangzék a sűrűből Erzsi sikoltása, — ótahnazz meg, ez a gonosz lélek, ki lelkemet viszi el, amiért téged szeretlek, Bandim ! — Ne félj, szép gerliczém, — hallatszék erre Bandi hangja csititólag, — ne félj te a gonosz lélektől se, mikor velem vagy. Aztán nem is rossz lélek volt az, hanem valaki, ki tán meghallotta, hogy vannak itt; teréfából rájok akart ijeszteni. Gyere ide közel hozzám és ne félj, szép angyalom. Áldom az Istenét, aki igy megijesztett, hogy úgy simulsz hozzám, mint a kis csecsemő anyja kebelére. — De hát ha Jancsi volt ? Istenem ! akkor nem látom többé a napot, ha megismert, úgy végem van. Előbb is hogyan fenyegetett, most is reszket a lelkem belé, ha rá gondolok. — Dehogy ő volt, galambom, dehogy ő. Hallottam, mikor előbb hazament, olyan szomorú nótát fütyölt, hogy megesett a szivem rajta. De előbb majd