Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

20 Petőfi-Könyvtár estén át és néhányszor rajtakaptam, amint kémlelődve leselkedett utánunk. Ott leszek a bokrosban, hol máskor. Jó éjszakát! — mondá fennhangon. — Jó éjszakát! — susogá remegve, félénken Erzsi. Jó éjszakát mindnyájunknak! — mondá mély rezgő hangon Jancsi. Mind eltávozának különböző irányban, csak Jancsi és Erzsi álltak még ott mozdulatlanul, mintegy határozatlanul a tűz körül. Végre szelid, nyugodt hangon kérdezé Jancsi Erzsitől, megfogván annak kezét: — Eljösz-e velem, Erzsi? Elkísérsz? — Nem mehetek, Jancsi, megígértem annak a beteg asszonynak, hogy még nála virrasztok az éjjel; már későn van s ő vár. Már is szüksége lehet szegény betegnek reám, sietek hozzá. Jó éjszakát, Jancsim! — odament a legényhez, oda nyujtá neki kezét, melyet annak előbbi kérdésére elvont tőle és megcsókolá őt. Sietve mondá ki e szavakat egymásután Erzsi, mintha mindegyike égetné száját. Nemes vonásai kellemetlen kifejezést vevének föl, mintha undorodnék azon hazugságtól, melylyel e férfit, kii egykor szeretett, kell megcsalnia. De hány ajakra, melyet soha azelőtt egy igaztalan szó nem szenynyezett be, kényszeritett hamis esküt a szerelem ! Sokáig tartá magához szorítva a leányt Jancsi, aztán tompa, majdnem fuldokló hangon mondá hozzá