Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A fenyő és a vadrózsa

140 Petőfi-Könyvtár ez egy bokron kiviil nőni, ő ezt veszítse el? Borzadva gondolt ennek lehetőségére s vadul csapkodta össze ágait. De a tél megkímélte őt, s nem fosztá meg annyira féltett boldogságától, minden tavaszszal újra kihajtott a rózsa, egyre dúsabb, magasabb, virágzóbb lett. Itt volt ismét a nyár, tikkasztó forró, mindent elperzselő nyár. Csak a rózsabokornak nem ártott; a fenyőfa hűs árnyékba takará őt messze szétterjesztett ágaival. És a rózsabokor már egészen körülfogta hatalmas derekát; egyes ágai már oly magasan nyúltak fel a törzsön, s friss, eleven levelei hozzá simulva, enyelegve rezegtek és susogtak körülte. Ekkor egyszer déltájban nehéz fekete felhők alakultak a láthatár szélén, melyek egyre terjeszkedve, sűrűsödve húzódtak az erdő felé s tompa zúgás és halk dörgés kíséretében mindinkább elboriták az egész égboltozatot. Remegve simultak a rózsabokor sugár, hajlékony ágai a fatörzshöz, amint a feltámadó vihar szele végig-végig zúgott a szikla fölött. Küzdelemre készült a fenyő, megmegrázva ágait, hogy csak úgy recsegtek belé, mintha erejét akarná próbálni vagy fenyegetőznék, hogy visszariaszsza a vele már-már tusába kezdő szélvészt. Irtóztató égi háború tört ki; szemkápráztató fénynyel, mint óriási tüzkigyók czikkáztak a villámok a dörgő, csattogó felhőtömegből elő. A szikla fölött is függött egy vészterhes, egymásba gom-