Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A fenyő és a vadrózsa

A fenyő és a vadrózsa 141 bolygó felhőcsoport, minden irányban áthasogatva a czikkázó villámsugaraktól; rohamra sodort feléje a vihar egy másik sárgás szürke fényű felhőtömeget. Egyszerre pillanatnyi csend állott be, nyomasztó, félelmes csend, erre vakitó lángözön s egy iszonyú csattanás következett és a sziklatetőről egy óriási lángoszlop emelkedett, oly magasra, hogy összekötni látszott az eget a földdel. A fenyőfa égett. Mire az idő kiderült, a felhők elvonultak és a nap tarka szivárványívet vont az erdő fölé, a sziklacsúcs puszta, kopár földét korom és hamú födé, melyet az esti szél széthordott. Ki tudja: hová? Ki tudja: merre? Ez a fenyőfa története. Ne sajnáljátok, ne búsuljatok rajta : hisz ő boldogsága közepett szűnt élni, szeretve és szeretetve!