Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A kis arany virág (1868.)

126 Petőfi-Könyvtár mi körülötte volt, milyen jóságos az Isten! és nagyon örült rajta, hogy a pacsirta mindent, mit ö csak magában érzett, oly szépen és világosan énekelt el. És a kis aranyvirág nemével a tiszteletnek tekintett föl a szerencsés madárhoz, ki énekelni és röpülni tudott, de azon még sem busult, hogy ő azt nem tehette. „Hiszen látok és hallok!" gondolá, — „a nap rám süt, a szellő megcsókol! Oh, mily bőkezüleg vagyok én megáldva!" A rácsozaton belül olyan sok feszes, előkelő virág volt, minél kevesebb illatjuk volt, annál inkább begyeskedtek. A paeoniák fölfujták magokat, hogy a rózsánál nagyobbak legyenek; de nem a nagyság teszi meg! A tulipánoknak volt a legszebb szinök s ezt ők jól tudták és nagy begyesen tartották magukat, hogy jobban lehessen őket látni. Rá sem néztek künn a kis aranyvirágra, de ez annál többet nézett reájok és igy gondolkodott: „Mily pompásak és szépek azok ! Bizonyosan leszáll hozzájok az a gyönyörű madár és meglátogatja őket! legyen hála az Istennek, hogy oly közel vagyok hozzájok, hogy legalább láthatom ezen fényt és pompát 1" És épen amint ezt gondolá: „Kvivit!" leszállt a pacsirta; de nem a paeoniákhoz és tulipánokhoz, — oh nem, le a fűbe, le a kis aranyvirághoz. Ez úgy megijedt örömében, hogy nem tudta, mit gondoljon. A kis madár körülötte tánczolt és ezt csicseregte: „Oh, milyen puha itt a fű ! És im milyen kedves kis virág, szive aranyos és ruhája ezüstös!"