Bihari Mór: Petőfi könyvtár 7. Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói (1909)

Petőfiné, Szendrey Júlia

14 Petőfi-Könyvtár Elhaladok a repkénynyel benőtt ódon falak mellett, melynek ablak helyei, a vár világtalan szemüregei szomorúan merednek az erdődi lapályra. Valami vonz ellenállhatlanul a százados fák labirintusába, ahová a leáldozó nap sugarának már csak egy-egy eltévedt foszlánya szűrődik gyengén át, ha az esti szél egy erősebb fuvalma a mindent beárnyékoló, zizegő lombsátor leveleit szétnyitja. A rengeteg közepén, a vihartól kidöntött fatörzsön megpihenek s ebben a nagy magányban elgondolom Szendrey Júlia szomorú, gyászos történetét. Tizenhatéves volt, mikor a pesti nevelőintézetből, az ifjúság és szépség minden nemesebb tulajdonságának birtokában, Erdődre, a szülei házhoz visszakerült. Mi lehetne más rendeltetése az ilyen leánynak, minthogy azt tegye, amiben a leánynevelőintézetben nem lehetett része: társaságba járjon, szórakozzék, vigadjon, tapasztalja ki az embereket, különösen a férfiakat, emellett az anya oldalán ismerje meg a háztartás összes titkait, örömeit, aggodalmait. Egyszóval: folytonos tevékenységben éljen, a várakozás néhány esztendején át, a férjhezmenés idejéig. A gondos apa rajta is volt, hogy Erdőd ne legyen unalmas hely. Több uradalmi tiszt, serdülő