Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a nő

Petőfi és a nő 123 sokra epedő szomjjal, mely semmiben sem állandóbb, mint éppen ennek az eszménynek keresésében, így a lírai költőnek a női eszmény keresésére kész ösztönében a legférfiasabb érzelem hatása alatti magas törekvés példája áll előttünk. Ugyanez azonban midőn czélját eléri, meglelvén e szerelem méltó tárgyát, kiben képzelme megnyugszik s kielégülést talál, ugyanakkor azzal a csodálatos hűséggel és állandósággal párosul az egyetlennek gondolt nő iránt, ami mindig méltó bámulatunk tárgya. Ezért a keresést, mint látszó ingadozást, nem szabad a lírai költőnél okvetetlenül lengeségre magyarázni. Sőt éppen a lengeség felületes lelkek tulajdona. A felületes érzelem pedig sohasem lehet a valódi lírizmus alapja. A lírikus nagy mértékű szépérzéke s könnyen rezgésbe induló képzelete miatt változtatja egy ideig és elég gyakran tárgyát; éppen mivel annak az eszménynek föltalálása a czélja, mely iránt sovárgása oly kielégíthetetlen. Maga Petőfi ennek épp oly természetes, mint naiv magyarázatát adja, mikor Júlia kétségei eloszlatására éppen túlzásában jellemzően erről azt írja: „Boldog vagyok. Mindörökre. Éj van, holdvilágos, csillagos, zajtalan éj. Semmi hang, semmi nesz . . . csak egy csalogány dalol . . . szivem. Dicső, dicső leány! Téged kerestelek ifjúságom kezdete óta. Oda mentem minden hölgyhöz, leborultam mindenik előtt, és imádtam. Azt gondoltam, hogy te vagy. Midőn már térdel-