Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a nő

118 Petőfi-Könyvtár ményítésében, minő nemes és nagy az az érzelem, melyet a valódi és romlatlan férfiszívben a nőiesség föl bír ébreszteni s el bírja tölteni azzal a rajongással, aminőt egy középkori nemes lovag szívében szeretünk elképzelni romántikus hajlamunkkal, melyet — ide-oda anyagiasság — soha le nem vetkezünk. Nos, nézzük Petőfit, e halhatatlan halandót, ki szűzi rajongásában a nő iránt nem áll még a legnemesebb lovag mögött sem s aki műveiben letette lelkét egészen, amint csak valaki valaha letette : miképen gondolkozott arról a természetes vágyakozásról, mely őt a nőhöz vonzotta s miképen gondolkozott a nőről? íme, alig nyitunk az ifjúkori kísérletekre, alig áll előttünk a tizenhat éves serdülő ifjú, már keresésben látjuk, már sóvárgásban találjuk egy bájos ifjú lányka után, aki nemcsak szép, hanem jó is, akit lelke egész melegségével, képzelme föllángolásával szerethessen, a kiért, ha kell, akár életét is oda adja. Az ő álmainak tárgya tehát nem, távolról sem valami végzetes, démoni nő volt, aki a társadalmi ügyességek és érettség inesterkedéseivel vagy legalább is tudatos magaviseletével bűvös hálót fon a férfi köré s aki különösen az ifjabb, tapasztalatlanabb szívekre oly gyakran végzetszerű szokott lenni. Petőfit képzelme a természet egyszerű, nemes, szűzies gyermeke, a lelkes ifjú lányka bájos alakja felé vonja, ki érintetlen, mint a májusi rózsabimbó,