Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költésze'linlc 71 sok nagy költővel közös: nem azon oldalról becsülik legtöbben, hol valóban nagy, s utánzói mindinkább emelik ki gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költészetének varázsa takart. Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dacz és szeretetreméltóság, az a könnyelmű féktelenség s mély erkölcsi érzés, az a lelkesült szabadságszeretet s erős fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével költeményei egy részén feltűnt, csakhamar az ifjúság kedvenczévé emelte. S ő valóban eszménye volt az akkori ifjúságnak s az még a mainak is. Minden megvolt benne, mi a magyar ifjúságot jellemzé, mikép az otthon, a megyegyűléseken, a patvarián, a zajos tivornyák, utczai és kávéházi életben megjelent. Költészete központjául saját egyéniségét kellett vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége sokkal eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjúé. 0 katonáskodott, szinész volt, járta az élet utait, ma mint úr, holnap mint koldus, kalandjai, fájdalmai és örömei voltak, mikről sok embernek alig lehet fogalma. Mint huszonkét éves ifjú egy harmincz éves férfiú élményeivel birt, anélkül, hogy kedélye elvesztette volna ruganyosságát. Mindez bizonyos keserűség és jó kedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt s humorban kereste költői formáját. Természetesen jogositva érezte magát egyéniségét oly mértékben venni be a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. Csak elbá-