Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

42 Petőfi-Könyvtár nem egy jó verset köszönt, de magokban alig voltak egyebek, mint önámítás vagy negédlés s éppen annyiszor sértők, mint megmosolyogni valók. A felföldön víg napokat töltött. Híre már megelőzte, Eperjesen és mindenütt jól fogadták. Kézsmárkon fáklyás-zenével tisztelte meg az ifjúság, Gömörmegye táblabirájának nevezte ki. Fölkereste Kerényit és Tompát, mulattak és verseltek együtt Az Erdei lak cziinü költeménye verseny velők, kik hasonló szép költeményt irtak a tárgyra. Mindkettőhöz már az előtt irt költői levelet s mindkettő barátja lön. Kerényi mellett, midőn a kritika megtámadta, fel is szólalt, s mind végig gyöngéd barátsággal viseltetett iránta. A személyes rokonszenven kivül talán meghatotta e nemes lélek titkos szenvedése, mely már akkor kezdett mutatkozni kedélyén, s később erőt véve rajta, más fájdalmak hozzájárultával Amerikába űzte — meghalni. Kerényi hamar meghasonlott magával s kezdett kételkedni tehetségében Sejté, hogy csak csinos verseket ir, de nem buzog benne azon erős, kimerithetlen forrás, mely önkénytelen feltör s új pályát vív sziklák és rengetegek közt. Látta, hogy mennyire hátra marad kortársai mögött, mint kell vívnia a nyelvvel, mely nem anyai nyelve és sokkal több idegen elem van költészetében, mintsem sikert remélhessen a nagy tetszés közt föllépett népies irány mellett. Petőfi részvéte jól esett neki s nem bántotta,