Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 43 ha ez jó kedvében tótos hanghordozással szavalta költeményeit, mikép ő szokta. Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fentartá barátságát. 1847-ben újra meglátogatta mint lelkészt s egy költeményt irt hozzá, mely költeményei második kötetében volt napvilágot látandó.

2

9) Maga vallja meg a Kerényihez irt leveleiben, melyek uti jegyzeteket tartalmaznak s a Hazánk-ban jöttek ki 1847-ben, mily sokszor vitatkoztak együtt. „Egymás verseit — úgymond — illő kímélettel bíráljuk. Ö azt mondja, hogy ez s ez a munkám nem ér semmit, hogy ez silányság, én azt feleltem, hogy nem igaz, mert az remek, s ha én mondom neki, hogy ez s ez a műve nem ér semmit, ő feleli, hogy nem igaz, mert éppen ez legjobb munkája. Általában a fiatal irodalom tagjai tán túlságosan is szigorúak egymás iránt, s a miserabilis csőcselék mégis azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi egymást tömjénfüstbe fojtjuk." 3

0) E negédes vallomásban, minőket Petőfi szóval és nyomtatva akárhányat tőn, van valami igaz. Őt még hibáiban is nem annyira barátai bálványozták, mint a szerkesztők, kiknek lapjait kapósakká tette s azon sereg utánzó, kik vele takaróztak, meglopták müveit, untalan verset irtak hozzá s dicsőségénél melegedtek. Pálffy Albert, kire hallgatott s ki elsőbb éveiben nagy befolyással volt reá, sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A baráti kör, melyben néha