Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

TIZEDIK SZIN. A hős lelke bejárta már a képzelet minden területét, megvizsgálta az emberi állapot minden fokát. Az eszmények saját tehetetlenségükbe fúltak ; az emberek képtelenek voltak felemelkedni azokhoz. A történelem logikája pedig kíméletlenül söpri el az eszméket; az emberiség azzal táplálja lelkét, amihez véletlenül jut hozzá. Az iszony, undor, kétségbeesés ezen lázas képei közepette szilárdul meg a hős lelkében a törvény, mely a világot áthatja és jelenségeit megmagyarázza. Évezredekkel előbb megmagyarázta a biblia Kain és Ábel történetében s az emberiség azóta nem tudott más magyarázatot találni. Ezt a törvényt bizonyította be Krisztus is a maga halálával. Azóta nemzetek szálltak sírba, új polgárosodások keletkeztek, megújhodott a tudomány és bölcsészet: de a világ ugyanaz maradt. Két erő mozgatja ezt a világot. A történelem ennek a két erőnek szakadatlan harczát példázza. Az egyik erő: a jó. A másik: a rossz. Az egyik: a teremtő. A másik: a romboló. A világosság és a sötétség; a nappal és az éjjel. A tagadás szelleme az, mely mindnyájunk lelkében működik.