Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

HETEDIK SZIN. E lázas őrjöngés után minden más színt ölt, mindenre félhomály borul. A hős férges gyümölcsnek nézi a világot, melynek le kell hullani. Az a világ, hol a hit is hazugságra van épitve, a mulandóságnak van szánva. Ebben a színben nem lázad többé. Miért? Minden elmúlik. Hagyjuk békében ezt a világot. Ne akarjuk megjavítni. Ne ostromoljunk. Ne sírjunk fölötte. Miért vesztegetni a könnyeket. A világon semmi sem érdemes rokonszenvünkre. Az a hideg csillag, mely az égről lemosolyog: szebb világgal hiteget. Mintha kérdené: vájjon mi van benne? Talán olyan világ, mint a mienk? Vagy talán olyan volt és kihűlt. Egy romlott emberiség kihalt világa fagyasztotta meg. Mivé lesz a föld ? . . . megfagy-e, elég-e ? Én úgy hiszem, hogy meg fog fagyni végre, Megfagyasztják a jéghideg szivek, Amelyek benn s bele fekszenek. Fagyasztó lehellet érinti szivünket e logika láttára. De menjünk csak tovább. Az ellentétek nem