Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Bevezetés

18 Petőfi-Könyvtár nagyobb lesz s mire a völgybe ér, egész falut temet maga alá. Petőfinél is az első csalódás megingatta a költő hitét, ahhoz hozzájárult a második, a harmadik és a többi, mig végre lavinává nőtt az egész s elborította a költő egész lelkivilágát. A lavina keletkezésének és növekedésének mindenütt megtaláljuk nyomait Petőfi költészetében. Nézzük tehát meg ezeket a nyomokat mindaddig, mig a Felhök-hbi érünk. Az Utolsó ember-ben van ennek a lavinának magja. Sirbolt itt az ég. A föld koporsó benne. A nap a sirbolt lámpája. Ebből a magból fog a pesszimista gondolatok lavinája, a Felhők kifejlődni. Mert, hogy a Felhők Petőfi pesszimisztikus költészetének legszebb hajtása, az bizonyos. Mindaz, ami ezenkívül van, ennek a különös műnek előkészítője. Mikor Petőfi az Utolsó embert írja, még egészen bízó lélekkel néz a jövőbe. A sötét kép, melyet rajzol, csupán fantáziájának szüleménye. Hite még nincsen megingatva; még nem érték olyan csapások, hogy lelkét megmérgezhették volna. Jókai Mórhoz irt versében vesszük észre először, hogy Petőfi poézise új csillagzathoz ért. Szerelmében, barátaiban, az emberekben való csalódása egész súlyával nehezedik rá lelkére, mikor igy panaszol barátjának: Nem hiszek én már senkinek, Nincs senkiben bizalmam,