Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Bevezetés

Felhők 19 Mert életemben sokszor, ah, Oly sokszor megcsalattam. Bizalmam várát fölgyújtották, Ledöntötték az emberek; Romjai között egy ép oszlop van: Te állasz ott, csak te, magadban ; Téged le nem dönthettenek. A boldogtalan ember nem tesz kivételt. Petőfi kivételt tesz egyik barátjával. Ebből látjuk, hogy hite meg van ugyan ingatva, de még van kire támaszkodnia. Nemsokára ezt is eldobja magától és a kétségbeesés sivatagába száműzi magát. A reményt „förtelmes kéjleány "-nak nevezi. A Változásban már azt mondja, hogy múlt és jelen kora, ez a két testvér, egymást meg sem ismerik. Barátsággal többé senkit nem ajándékoz meg, inkább azt hazudja, hogy nincs szive. Eddig azt hitte, hogy minden leány a mennyországnak angyala; most azt látja, hogy inkább ördög, mint angyal a leány. Eddig napja volt a hazaszeretet; most csak holdvilág, mely hideg, sárga sugárt vet arczára. Eddig, ha valaki megbántotta, a sírba kívánkozott ; most meg éppen azért akar élni, hogy daczolhasson. íme, csupa végletekben csapong, sötét gondolatok kínozzák: mégis ragaszkodik az élethez. Szívós lelke volt, újabb csapásokra volt szüksége, hogy ellökje magától az egész világot. A csapások nem is kímélik meg. Újra szertelenségekbe csap. Azt mondja, hogy nincsen annyi fája a világnak, 2*