Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

54 Petőfi-Könyvtár Várady fokozódó érdeklődéssel olvasta : — Tyhü! Ez már valami! Sohasem olvastam ilyen sikerült népies hangú költeményt. Ki irta ezt a szép verset? — kérdezte elragadtatva. Nem kapott feleletet. Az ismeretlen meg se mozdult, barátja nevetett. Várady türelmét veszté: — Mondd meg már, ki irta ezt a verset ? Addig el nem megyek innen! — Ha éppen tudni akarod, ehol van: Petőfi Sándor, — mondá barátja s kezével az ablak felé mutatott. Várady akkor hallotta először ezt a nevet s mintha kétkedett volna barátja szavaiban, Petőfi felé fordulva kérdé: — Öcsém! Maga irta ezt a szép verset? - Én, — felelte Petőfi minden hetykeség nélkül. — Igazán szép vers, — mondá ismételten Várady, miközben Petőfit vizsgálgatá. Külseje szegénységre mutatott, arczán a szenvedés és nélkülözésnek s nem az ifjú életkedvnek látszottak nyomai. — Hol lakik? — kérdezte tőle. — Nincs énnekem lakásom, — felelte Petőfi; de nem olyan hangon, mintha szánalmat akarna kelteni maga iránt. — Egyedül vagyok, két szobám van, — mondá Várady, — elférünk benne ketten. Jöjjön hozzám, legyen az én lakótársam !