Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 2. Petőfi adomák (1908)

158 Petőfi-Könyvtár aztán, midőn siirű puskaropogás közt előre törtünk, ez a könyvecske fogta föl az egyenest szivemnek repülő muszka golyót. Nézd, itt van az óralánczomon maga a golyó is. Annak én csak egy kis ütését éreztem. Így mentette meg az életemet Petőfi. (Vadnay K. följegyzése.) A KézcsóK. 1849-ben, szép nyári hajnalon Marosvásárhely utczáin sétált egy apa négy éves kis fiával. Meszsziről meglátja Petőfit, aki az utczára tolt szekerén apróságokat rakosgat. — Jer, fiam, csókold meg a nagy költő kezét és emlékezzél reá! — szólitá fel fiát az apa, aki ismerőse volt Petőfinek. — Isten áldja meg, Petőfi bácsi! — üdvözölte őt a gyerek. — Nagyot nőjj, fiam! — viszonzá Petőfi. A gyerek eközben megragadta és megcsókolta a költő kezét, mire Petőfi erősen szemébe nézett az apának s feddő hangon mondá: — Ne neveld fiadat rabszolgának! Másnap Segesváron bő aratása volt a halálnak. Ki látta a költőt azután ? (Kenyérvizy följegyzése.)