Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

Én itt főleg pihenek. Napi 10-12 órát alszom. Azt mondják, ez azért van mert kevés az oxigén a levegőben. Lehet. Azonkívül elolvastam a Lausont, meg még néhány könyvet - főképp írtam egy novellát. Egész jó, modern tárgyú és humoros, a Jean Paul-Szomory-vonalból. Képzelheted, milyen boldog voltam, mikor konstatáltam, hogy be van fejezve. A novellára fütyülök, de hogy írtam; micsoda szankcióm lesz egész életemnek, és megoldás minden Keitsgefühl ellen. És írni fantasztikus élvezet volt. Szeretném időnként megismételni. Jövő héten majd mégis rászánom magam és bejárok a Bibliothèque-be, hogy összeszedjek egy pár lapalji jegyzetet majdan megírandó tanulmányaim számára. Egyébként jobb szeretek kint lenni Ville d'Avragban, semmint a városban. Itt ugyan szép: a St. Cloud-i park és a Tavak, melyeket Corot festett. Népek: Aignerrel

4 voltam egy ideig, aztán Gyergyaival, de főképp szülőkkel. Szerelem szünetel. Jánoskám, bizony isten nagyon vágyom utánatok, az állandó témám, hogy mit csinálnak Faludiék reggel, délben este, a teljes családi liturgiát elő szoktam venni nagy sikerrel, és szeretnék már újra részt venni benne. Meddig maradtok? Bemehetek-e a szobámba szept. 6-án, ha ti még nem lennétek otthon? Sokszor ölellek, valamint a megillető üdvözletekkel Ilka nénit, Jenő bácsit, Tivi nénit, Tivi bácsit, Pétert, Tóni 18. TANAY MAGDÁNAK

48 Párizs, 1929. júl. 21. Kedves Magda, (különben nem vagyok biztos benne, hogy a nevemet tudja-e. Én vagyok az a fiú, akivel Pesttől Zürichig társalgott a múlt héten.) Most már Párizsban vagyok, ahol nem érzem száz percentesen jól magamat, többek közt, mert a melegtől nagyon szenvedek, és mert a lakásunk nagyon lármás utcára nyílik. És unatkozom is. Ma kirándultam ősz szüleimmel Fontainebleu-ba, meggyönyörködtem a kastélyt és a tavat, és csakugyan szépek voltak. Ha még kíváncsi (vájjon kíváncsi-e), hogy gondolok-e még Magára, hát igenis nagyon sokat gondolok Magára azokban a pillanatokban, amikor fiú leányra szokott gondolni (és ezek nem ritka pillanatok), majdnem mindig