Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

Maga a „lány", akire gondolok, sokszor bánatosan és csonkán, sokszor valami büszkeségfélével és mindig valami meghatározhatatlan gyöngédséggel. Olyan kimondhatatlanul jó volt, hogy elbúcsúzni Magának olyan rossz volt - és utólag mégis igaza lett Magának a makacsságával, mert délutánra jött a szörnyű hőség - c'est étouffant,

49 mondogatta kórusban az egész vonat, a rengeteg oláh, akikkel Zürich után összepréselődtem -, és Zürichben is meleg lett volna, az álmatlan éjszaka után fáradtak lettünk volna, és talán valami kényszeredett érzéssel váltunk volna el. így jobb volt, így volt kompozíciója, és Maga az első nő, akiben kompozíciós érzéket fedeztem fel. És csakugyan nagyon tisztelem Magát, hogy olyan erős volt és akaratos, olyan nagyon valakis. Weekendre, sajnos, nem tudtam Genfbe menni, nem rajtam múlott, képzelheti, talán augusztusban, ha megkapom a fizetésemet, el tudok menni; megnézni Jean Jacques

50 szülőhelyét és a tour du lacot

51 megcsinálni, semmi másért, ugy-e? Holnap hétfő van, és Maga gyönyörű szónoklatot fog tartani (Istenem, én itt fiú létemre kispolgári lustaságokban és szorgalmasságokban töltöm az időt, míg Maga csupa nagyvonal és aktivitás) - talán azért is nem írtam mindmostig, hogy levelem egy árnyalatra se zavarja az orléansi szüzet magasztos funkcióiban (csak félig tréfálok), de most, mire megkapja ezt a levelet, túl lesz, és nyugodtan elgondolkozhatik, ha ugyan elgondolkozni még érdemes. Ha ugyan nem verdrängolt

52 máris a lélek lomtáraiba, mint első önálló utazásának sajnálatos gaffját, hogy majd csak nagymamányira érve vegyen újra elő, az utat és engem és a szép Alpeseket, immár mindent megértőn és megbocsátón. írjon. Ha bokros teendői megengedik, és ha helyesnek tartja, és ha érdemes, írjon, ha talán nagyon sokáig nem is fogjuk látni egymást, és ha él Magában a kesernyés okosság, hogy a levelezésünk idővel el fog apadni. írjon, ha és amíg még elő vagyok Magának, és a többit bízzuk a csillagokra. Kezét csókolja Szerb Antal 35, rue de Lyon, Paris 19. TANAY MAGDÁNAK Párizs, 1929. júl. 28. Édes, hogy mondjam el, hogy mennyire örülök levelének és lapjának? Eseménytelen vakációmba hogy mennyi mindent hoz, micsoda hiányokat pótol, levegőt,