Nagy Csaba szerk.: Szerb Antal válogatott levelei (Budapest, 2001)

Pedig vannak napok, amikor az életem mérhetetlenül kitágul, és olyan komikussá válik, hogy én szigorlatot teszek és olvasok, és akarok egyáltalán valamit, hívságos ambíciók vezetnek - holott oly mérhetetlen gazdagság van abban, hogy az embernek látni szem és hallani fúl adatott, és hogy érzékeny börfelületem van, hogy táplálkozni tudok, és az alvásban izmaim elernyednek, torna közben duzzadva megfeszülnek; az enyém az Isten nagy csodakertje, a világ. De ez csak néha van, és máskor olyan, mintha nem is volnék: csak egy felöltöztetett agyvelő, nehéz teóriákkal telerótt, alkalmasint német könyv, melyet senkinek sincs kedve elolvasni. Ilyenkor sokat érnek a kitűzött célok, mert megadják az értelmet, ami belülről kikopott; és tovább segítenek maguk felé vonzván, és a nagy pillanatok között sikerül valahogy fenntartanom a kontinuitást. Kedves Dóri, majd csak lesz valahogy, mert úgy még sosem volt, hogy sehogyse lett volna, majd a tavasz is kialakul, meg Maga is jobbkedvű lesz, úgyhogy júniusban fájni fog a szíve, hogy már haza kell jönnie, és egész életen át vissza fog vágyódni Parisba - mert ez már így van, a népdal is azt mondja: mindég csak a más babája volt a jó. Gondoljon rám minél előbb, vizsga-gondok megnyúzottjára. Kezét csókolja: Szerb Tóni 13. SCHULTZ DÓRÁNAK Budapest, 1924. ápr. 23. Kedves Dóri, Köszönöm kedves utolsó levelét; az is bienvenu

36 volt rosszkedvű reggeleim valamelyikén. Szóval megírta a szakdolgozatát, ez nagy követ jelent, már úgy értem, olyan követ, ami leesik az ember szívéről, nem olyat, amit az ember nyakába kötnek tengerbe dobás előtt. Bizony én már rég beadtam mind a kettőt, és most már csak tanulok, finnugort, ófelnémetet, etc. De nem sokat. Haragudnék magamra, ha a vizsgák miatt ember-mivoltomban megcsökkennék; egy ideig nagyon izgatott voltam, és akkor valahogy csakugyan fátyolon keresztül éltem meg a dolgokat, melyek nem voltak öszszefúggésben a * alatti fgr. alapnyelvvel (emlékszik még rá, és a vén eszkimóra; együtt hallgattuk annak idején, de én hamar hűtlen lettem hozzá), én most valahogy túljutottam a krízisen, nem érdekelnek a vizsgák, és apathikusan várom a bekövetkezendőket.