Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
Később a Kelet Népe — feltehetően részben anyaghiány miatt — egy teljes számot szentel a színmű szövegének közlésére (1940. okt. l-jei szám), majd ismét műkedvelő társulatok figyelmébe ajánlja a darabot: „Műkedvelők figyelmébe: A Csikós előadása semmi nehézséget sem okoz. A legnagyobb a szűrök és a hortobágyi kalapok megszerzése. A csikósok kék vászonból készült bő ujjú inget és bő gatyát hordanak. Csizmájukon sarkantyú van, széles karimájú kalapjukra túzoktollat vagy más madártollat tűznek. A nép gyermekei a népszínművekből ismert ruhát hordják, mely száz év előtt az Alföldön valóságos viselet volt. Különben a szövegben minden játékutasítás megvan adva. Aki elő akarja adni, a jogdíj befizetésekor egy ingyen példányt kap ebből a számból, amíg a készlet tart. A jogdíjat be lehet küldeni a Színpadi Szerzők Egyesületének vagy a 33-1-33 postai csekken Móricz Zsigmondnak. A jogdíj 1940-41. évben előadásonként 12 pengő (hivatalos megállapítás). Az összeg befizetése után az engedélyt és a súgópéldányt azonnal küldjük." (Kelet Népe 1940. okt. 1. 18. I.) (Vö. még a 285. sz. levéllel.) A darab debreceni előadásának időpontja több ízben változott. (Vö. a 77., 83. és 102. sz. levéllel.) A Kelet Népe 1940. márc. l-jei száma közli, hogy márc. 15-én tűzik műsorra Debrecenben A Csikóst (24. 1.). Végül azonban mégsem akkor került sor az előadásra. A bemutató márc. 26-án volt, de ezen Móricz személyesen nem tudott megjelenni, így a 27-i előadáson vett részt. A Kelet Népe így tudósít erről: „Március 27-én Debrecenben a Csokonai Színházban v. Bánky Róbert és társulata előadta a Csikóst átdolgozott formában. Az előadás előtt a népszínműről mint sorsproblémáról beszélt Móricz Zsigmond." (KN 1940. ápr. 15. 24. I.) Móricz említett előadásának szövege megtalálható a Móricz-hagyatékban: Öreg kolomp kondulása (Móricz Zsigmond előadása Debrecenben a Csikós előtt). A szöveget, mely nem azonos azzal, amelyet Pesti Ernő Móricz-bibliográfiája (Bp., 1979. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) tart számon, itt közöljük először: Öreg kolomp kondulása Móricz Zsigmond előadása Debrecenben a Csikós előtt Az ember lelke hasonlít a haranghoz: tele van muzsikával, de csak ütésre szólal meg. A gyermek minden legkisebb rezzentésre csilingel, de már ahogy nő a kor, nő a harang, s ha én most itt szót szólok, az már csak öreg kolomp kondulása lehet. Éppen kereken ötven éve annak, hogy a debreceni kollégiumban az történt, hogy egy este a cétusunkba behozott egy kisdiák egy színházjegyei, s azt eladásra kínálta. A jegy az esti előadásra szólt, az előadás már éppen kezdődött formán vót, mikor a nagy diák meggondolta a dolgot, s inkább akarta pénzét, mint a látványt... Nem is volt tréfa; tíz krajcár volt a jegy ára. Abban az elsüllyedt boldog világban tíz krajcár akkora pénz volt, amit csak akkor érthetünk meg, ha felgondoljuk, hogy reggel a kotrónak a cétusfőnök öt kraejárt adott, s azért hozni lehetett egy hatalmas karéj kenyeret s hozzá megfelelő darab szalonnát. Hat krajcárért már egy egész görögdinnyét. Nyolcért egy noteszt, amiben a ceruza is benne volt. Tíz krajcár alighanem elköltheletlen kapitális volt. Én legalább emlékszem, hogy híres esküdtfelügyelőnk, mindnyájunk szemefénye s a kollégium örök büszkesége egy reggel tuli virágos kedvvel jött meg, s azt mekegte a folyosón: „Barátom, egész éccaka ittam, táncoltam, tükröt, asztalt összetörtem, lámpát leütöttem, s egy vasba se került." Nagy csönd is lett a tízkrajcáros ajánlatra, senki sem kapkodott rajta. Tíz krajcár? Hol volt azokban a zsebekben tíz krajcár? Csak én dideregtem lázban és gyötrődtem a szenvedélytől, hogy nekem van, van, én elmegyek, én elmegyek. Az utolsó tíz kraejár, s az előadás kezdődik. Mikor megérkeztem a színházba, mára második felvonás kezdődött. Ott dalolt a csikósbojtár a színpad kellős közepén, fekete ingben, gatyában, rézveretes sallang a derekán, piros zsebbevaló kendő fityegett a csípején. Karikás és cifra szűr, s micsoda mennyei hangon danolt. Ott állottam a tömegben, szemben a színpaddal, az állóhelyen. Semmit se láttam, csak a nagv diákok hóna alatt egy-egy résen: de [a] hangot mint a mennybéli harsány boldogságot ittam: Környey Béla volt a csikósbojtár. S kilibbent a tarka parasztlány, édes kis paradicsommadár, a diákok rákezdtek a tapsot és a kiáltást: Laura, Laura!... Már a neve örökre belelopózott a fantáziámba. Réthy Laura.
