Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek II. (Budapest, 1999)

A levelek jegyzetei

Irodalmi Társaság meghívására részt vesz az évadzáró felolvasó ülés műsorán. A rendkívül érdekesnek ígérkező előadást eredetileg vasárnap, folyó hó 25-re tervezték és a kiadott műsorlapok is ezt az időpontot jelzik, azonban az ugyanazon időre kitűzött színházi bemutató miatt a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság felolvasó ülését már ma, szombaton tartja meg este fél kilenc órai kezdettel a Kollégium dísztermében." L. Móricz Zsigmond Marosvásárhelyen. Reggeli Újság (Marosvásárhely), 1941. máj. 24. 3. I. A felolvasó ülést Nagy Endre, a Társaság alelnöke nyitotta meg, ezt Kiss Pál Teleki Pálról mondott emlékbeszéde követte. Chilf Miklós két eredeti szerzeményét játszotta. Ezután következett Móricz Zsigmond, aki először Tolnai Lajosról tartott szabad előadást. Szerencsére Molter Károly gyorsírással lejegyezte, s így most, itt először felidézhetjük azt a beszédet, melyben Móricz Tolnai Lajos és Marosvásárhely kapcsolatáról szerzett friss tapasztalatait összegezte: „Marosvásárhelyen volt református pap tizennyolc évig. Itt veszett össze a legtöbb emberrel. Az egész egyházával, úgy, hogy töltött revolverrel ment fel a szószékbe prédikálni. De ezek a szavak már csak az adoma igéi, senkit sem találok, aki valósággá tudná tenni a rámaradt haraggal, szenvedéllyel és egyszerű igazolással. Ma már Tolnai Lajos Marosvásárhelyen egy kicsit derűs, egy kicsit kegyeletes emlékképpen él. Nagy emléke van, mint a nagyoknak. Mindenki tudja róla, hogy a sok pap közt, akik a reformáció óta itt hirdették az örök igazságokat, az egv Tolnai Lajos az, akinek emléke kell megmaradjon mint valami rendkívüli jel. Ötvenhét évvel ezelőtt távozott innen. Hetvenöt évnél ifjabbak legfeljebb annyit tudnak róla mondani, hogy »engem keresztelt« vagy »engem konfirmalt« . S hozzáteszik: »ahogy a papokkal szokott lenni, egyik párt szerette, a másik haragudott rá.« »Szoloje volt a Trebelyben.« Más hozzáteszi: »Szasz Róbertnél tette zálogba.« »Szaszok voltak Tolnainak az igazi ellenségei, nem a marosvásárhelyiek. Szász Domokos, Szász Béla, még Róbert a legkevésbé.« Petelei, különben finom, derék ember volt, de Tolnaival nagy ellenkezésben élt, s Tolnai el is nevezte Pepecs Pistának. Nevetnek a marosvásárhelyiek, s a régi harcoknak csak éppen egy kicsit a színe és moraja zendül fel. Pál Károly volt vele a hívek közül a legélesebben. Egyszer úrvacsorát akart venni, s előre utánajár, hogy a három pap közül melyik lesz a fungáló lelkész. Kérdezte harangozótól, egyházfitól, s mondták: nem Tolnai. Erre hamar beült a feleségével a templomba, s mikor jöttek a hívek, egész beszorították őket a falig. S jön Tolnai. Ő lett a pap. Hát nagyon rosszul érezték magukat, de már református szokás szerint lehetetlen lett volna kimenni, így beállottak az úrvacsorába is. Szokás, hogy a pap minden falat kenyérhez egy bibliai igét mond, s mikor Pál Gábornéhoz ér, azt mondja neki: »Ki ördöggel lakozik, maga is ördöggé lészen.« Attól kezdve a rézbikát (Pál Gábort így nevezte el Tolnai), ha családi összeveszésvolt, a felesége mindig avval támadta: »Megmondta a pap!« — Tolnainak el kellett pusztulnia — mondja egy öregúr, aki maga ismerte s oldalán viaskodott ifjúkorában —, mert normális ember volt, s nagy célok voltak benne, amiket az a kicsi kor el nem bírt. Nem ivott, nem kártyázott s nem csapta a szelet az asszonyok körül, hanem szépen élt, s Vásárhelyen nyolc nyelvben gyakorolta magát, s megszerezte a doktorátust a kolozsvári egyetemen. Azt mondták rá a Szászok: no, kolozsvári doktorátus, az nem számít sokat. Erre megszerezte a budapesti egyetemen a magántanári habilitációt. Ez még mind kevés volt Vásárhelynek. Minél többet tanult és tanított, annál mérgesebbek lettek az ellenségek. — Veszekedőnek mondták, mert mindenkinek szemébe megmondta, ami éppen eszébe jutott. Nem úgy Petelei István. Jött egy ízben: édes uram, nem jön sétálni? Én ne mentem volna? Vele?! Sétálunk, s szembejön egy egyháztanácsos főember. Azt mondja Petelei: édes uram, nézze meg ezt az embert, itt jön a megtestesült marhaság. Mikor odaérünk egymás mellé, azt mondja neki kedvesen és hízelegve: Édes Lajosom, hogy vagy? Tolnai fordítva szokta. Ha szembejön ilyen emberrel, akiről ez a véleménye, elfordítja a fejét. Mikor elmegy, akkor azt mondja: a maga nemében azért nem rossz ember ez. De ha már össze vannak veszve, egyetlen lépést nem tett, hogy visszahódítsa.