Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Kegyelmi kérvényem ugyan még nem intéződött el — de jó úton van —, azonban most már istentelenségnek tartom, hogy továbbra is életjel nélkül legyek, tehát azért e levél mostan. Szóval, találkozni szeretnék Zsiga bácsival. Erre két javaslatom van: vagy én megyek ki Lányfaluba, vagy Zsiga bácsi jön ki ide,'Szentmiklósra. Egyrészt azért szükséges az ilyen helyhezmenetel, mert hosszasabban szeretnék társalkodni, másrészt meg semmiféle pesti díszletet nem kívánok hozzá. Valamelyikünk legyen otthon, mert akkor már a másik is otthon lesz. Az én kimenetelemnek roppant egyszerű az útja, csak egyet szeretnék kikötni: vagy szombaton délután, vagy vasárnap legyen ennek a napja, mivel öcsémmel szeretnék menni, s ő katona, aki csak ilyenkor ér rá. Ha pedig Zsiga bácsi jön ki, akkor szintén szombat délután lenne a legjobb, öcsém jelentkezne kalauznak, és együtt kijővén, szombaton és vasárnap egész nap lehetne társalkodni. A szentmiklósi találkozáshoz még csak azt teszem hozzá, hogy sajnos, ehhez három kilométert kell gyalogolni, de aztán majd alaposan kiheverhetjük. Instálom tehát Zsiga bácsit, hogy válasszon a lehetőségek között, s írja meg nekem, hogy hol és mikor legyen hát a találkozás, és aszerint cselekszem. Még csak annyit, hogy jobb szeretném, ha Zsiga bácsi jönne ki, mert itt helyben is vannak mindjárt számos témák és illusztrációk. Ha éppenséggel nehéz a gyaloglás, akkor azt is megtehetem, hogy befogom nagy csámpásunkat, és szekerünkön beszállítom Zsiga bácsit az állomásról. Ekként fölajánlván odaadó igyekezetemet, vagyok Zsiga bátyámnak csapodár, de el nem veszett öccse Erdei Ferenc 774. NAGY PÁL - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Mezőkölpény, 1942. júl. 6.] Kedves Szerkesztő Úr! A Kelet Népe szerkesztői asztaláról tudom, hogy a Szerkesztő Úr szívesen meghallgatja nrűndenkinek a panaszát. Én most azért nem panaszkodni akarok, nem is szoktam ezt tenni, hanem inkább egy kis útbaigazítást szeretnék kérni. Nem is kizárólag a magam részére, hanem egy közösség: egy lelkes, dolgozni akaró ifjúság részére. Ehhez el kell mondanom, hogy nyolcadik gimnazista vagyok a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. Sok száz barátommal együtt részese vagyok annak az ifjúsági életformának, amit bizony igen-igen megviselt már az idő. Évek óta látom, hogy minden energia ennek a <g> szorító gyűrűnek a tágítására pazarolódik. Lehet, hogy az ifjúság volt erőtlen és készületlen, vagy a felülről diktált szorítás volt igen erős, de eddig még nem sikerült felszabadítani az erőket. Tettek jelzik, hogy mi megéreztük az új élet parancsát. A tanári tekintély latbavetésével akarta megakadályozni egyik tanárunk, hogy Németh Lászlót, Erdélyit, Sinkát idézve, nyílt vallomást tegyünk a népi Magyarország mellett. Voltunk egynéhányan, akik vasárnap délutánokon kimentünk a város környéki falvakba. Népdal-délutánokat rendeztünk, Kodály-dalokkal, székely népballadákkal.