Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)

Tudjuk, hogy az az önképzőkörnek nevezett „önkínzás" a múlté kell, hogy legyen. Éppen ezért fordulok bizalommal a Szerkesztő Úrhoz. Legyen szíves néhány tanácsot adni egy szeminárium-rendszerű ifjúsági együttdolgozás megszervezésére vonatkozólag. Azt szeretnénk, hogy rendelkezésünkre álljon olyan eszköz, amin keresztül bele lehet vinni a középiskolás diákság életébe a jövő Magyarország igéit. Életet, mozgást, de ugyanakkor minden problémával való komoly szembenézést akarunk! Csak néhány útmutatást kérünk szépen, mi aztán meg fogjuk tenni a magunkét. Mindenki várja már, hogy végre hagyjunk félbe az önámí

tissai, és tegyük rá a fejszét a megkorhadt fák gyökerére. Sokan közülünk Karácsony Sándor, Szabó Dezső, Györffy István könyveiből szemezgetnek, de tudjuk, hogy akkor lesz mindez eleven életté, ha az elöljárók által szétszóródik mindenfelé. Mi hinni akarunk a népi kultúrából eredő örök magyarságban. Ennek az útját szeretnénk megtalálni; a Szerkesztő Úr talán elindít. Alázatos tisztelettel Nagy Pál VIII. g. o. t. (Mezőkölpény, 1942. július havának 6-án) 775. VÁMBÉRI GUSZTÁV - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Rákospalota, 1942. júl. 6.] Kedves Zsiga Bácsi! Amitől féltem, most bekövetkezett. Szívem beledönt az ágyba. De ez teljesen meddő medicina. Pihennem kelle[ne]. Sajnos erre mód nincsen. Szeretnék megnyugodni,de akörülbástyázó igazságtalanságok nem engednek. Szeretném, ha Atyánk jóvoltából legalább három évet még eltölthetnek az emberek között. Valamit el akarok mondani. E földi futkározások értelmetlenségét. Ma reggel bent voltam a szerkesztőségbe[n], hát ott már nagyban hozzáfogtak a kőmívesmunkának. Mire Zsiga bácsi visszatér közénk, addigra talán egészen meglepő átalakulásokat fog szemlélni. Egy Magvetőt elküldtem V. Kovács Károly úrnak, a Ganz-gyár vállalati tanonciskola igazgatójának. Kilátásba helyezte nagyobb mennyiség átvételét. Különösebb újság nálunk nincs. Antal úr még nem jelentkezett. A szabadalmi kiállításra holnap elmegyek, remélem, szívem átmenetileg meg fog nyugodni. Úgyszintén remélem, hogy Zsiga bácsi teljesen el tudott menekülni a profán zajtól, és megpihenhet. Adja Isten. Én itt berekesztem soraimat. Holnap újra írok, talán lesz érdemlegesebb újság. Fogadja Zsiga bácsi szeretetem és ragaszkodásomnak soraim közé írt kifejezését, hű fia Guszti Palotán, 942. júl. 6-án