Tasi József szerk.: Móricz Zsigmond a Kelet Népe szerkesztője. Levelek I. (Budapest, 1988)
kell áldozniuk, hogy őket kíméljék. S így él a paraszt, írhatnám még sokáig - hogyan pusztul a fajtám. S a nyegle városi nép, szellemi felsőbbségének tudatában, mozin és kabarékon hizlalt intelligenciájával ajkbiggyesztve egy gyűjtőnévvel illeti őket: büdös paraszt. Kigúnyolja, lenézi darabosságát, naívságát, rákényszerített tudatlanságát annak, aki igazán magyar sorsot visel. 68. RUTTKAY GYÖRGY - MÓRICZ ZSIGMONDNAK [Kassa, 1940. febr. 1.] Igen tisztelt, kedves Bátyám! Folyó évi január 19-én kelt nagybecsű soraidra azért válaszolok csak most, mert Haltenberger Ince barátom kilátásba helyezte kassai látogatásodat, és így joggal remélhetem, hogy találkozhatunk, és személyesen adhatok választ kedves leveledre. Sajnos azonban múlnak a napok, és én úgy látom, kedves Bátyám, a Te látogatásodat is elfújta a hó, így mégis írásban kell tehát elmondanom a Kelet Népe vitacikkeivel kapcsolatos megjegyzéseimet. Elsősorban sajnálattal kell megállapítanom, hogy a Kovács Imre—Erdélyi Ferenc[!], valamint a Féja Géza vitájába, illetve cikkeihez érdemlegesen hozzászólni nem tudok, azok a szociális problémák, amelyekről én Faust Imre előtt beszéltem, sokkal inkább gyakorlati természetűek voltak, és az azokkal kapcsolatos elgondolásaim is inkább gyakorlati vonatkozásúak. Szíves engedelmeddel az alábbiakban felvázolom gondolataimat. A mai magyar írók figyelme egyre jobban a falu társadalmának, mégpedig a legelhanyagoltabb rétege felé fordul. Minden alakban és módon feltárták a nyomort, rámutattak annak okaira, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai hibákra, és legtöbben — rendesen nyíltan bevallott vagy burkoltan éreztetett - külföldi példákra mutattak rá azok megoldási lehetőségeivel kapcsolatban. Valószínűleg a falukutatók és a hozzájuk szegődök, valamint Esztergár Lajos személyi befolyása következtében maga a kormány is intézményesen nyúlt hozzá a kérdések gyakorlati megoldásához, és különféle közigazgatási szervek életrehívásával, anélkül, hogy azoknak hatáskört adott volna, kísérelte meg a kérdéseknek megnyugtató módon való megoldását. Ez a kísérletezés már több, mint két esztendeje folyik, de a magyar falvak nyomorultjai tovább éheznek és tekintenek a reménytelen jövő elébe. Ha ennek okát kutatjuk: meg kell állapítanunk, hogy itt a fő hiba abban rejlik, hogy a magyar falvak minden más nép hasonló problémájától elütő — szociális problémáinak megoldására, tulajdonképpen erre alkalmas és hivatott, „hatáskörrel bíró" közigazgatási szervünk nincs. Ennek következtében ugyanazokkal a közigazgatási, önkormányzatú szervekkel (község, vármegye) akarják megoldani a sürgető szociális problémákat, amelyek bizonyos értelemben előidézői voltak ezeknek. Hiszen ha a vármegyék anyagilag tehetős társadalmi rétegei megfelelő szociális érzékkel rendelkeznének és rendelkeztek volna a múltban, akkor ma nem lenne nehezen megoldható a földreform kérdése, nem jelentene nyomorgást a sokgyermekes gazdasági cselédek élete, biztos