Molnár József - Julow Viktor: Kölcsey Ferenc Testamentoma (Kézirattár, Budapest, 1982)

»...SZÜKSÉGESNEK LÁTTAM VÉGINTÉZETEMET...MEGÍRNI« Molnár József tanulmánya

Ennek az alvégen, a déli soron Kölcsey János és Mészáros József szomszédságában álló 3 köblös nagyságú kúriális telken épült otthonnak a magányát Kölcsey Ferenc igen nehezen viselte. Ádám szabadon mozgott s ismerkedett a megye birtokosaival. Omaga pedig 1818-1823 között, ahogy vallja, „reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy az udvarról nem mentem ki)". Magányának enyhítésére magához vette Álmosdon lakó Péter öccsének kisleányát, Lenkát, aki „még beszélleni alig tudott, hogy hozzám hozták, s a gyermek vala egyetlenegy időtöltésem." Amikor azonban Ádám 1823 decemberében megnősült, feleségül vette Csengerből Szuhányi Jozefmt (Szuhányi János és Fin ta Antónia leányát), s az esküvő után négy hónapra megszületett Vince nevű gyermekük, „ekkor ismét szíváldozatokat követtem el magamon. Egyik vala, hogy Lenkát visszaadám; az nekem akkor nagyon fájt, életemnek (akkori környülményeimhez képest) egyik vesztesége sem volt kínosabb." 1825. március 20-án megszületett a második fiú (az első korán meghalt), Kálmán, akit saját gyermekeként szeretett Kölcsey. Ádám hirtelen halálával a helyzete teljesen megváltozott. 1827. szeptember 6-án Szemere Pálnak írt levelében így elemzi helyzetét: „Szegény öcsénmek a maga keskeny köréhez képest temérdek bajai valának, s e bajok között az én osztály-jószágommal segitgetett magán ; s ezt tehát kezei közül soha ki nem vehettem, mert azt romlása nélkül nem tehettem volna. Ő meghala, minekelőtte környülményei könny ülhettek ; s képzelheted, hogy ha életében az én osztályrészem a siker elviselésére elmulhatatlanul szükséges volt; ezen szükség most kétszeresen álla be. Tudván ezt, előre lehetett volna gondolnom, hogy az özvegy ittmaradásomat óhajtani fogja; s minekutána jelenté, hogy azt óhajtja, nem leltem semmi igazságos okot, melynél fogva magamat innen elszakasszam. Mert hol van ok, mely igazságos legyen, midőn a szükségben lévő emberiségnek, midőn egy szeretett halott maradékának elhagyása forog