Tverdota György: József Attila. Költőnk és kora (Kézirattár, Budapest, 1980)

Tverdota György: »MINDENSÉG A SEMMISÉGBE ...« (Kísérlet a „Költőnk és Kora" elemzésére) - „Ugy szállong a semmi benne" ...

, Ith -V Ai A „túlságosan tartalmasra" sikerült sor: a ,,Költőnk és Kova" első szakaszának variánsa törvényt - (Szabály szerint költi kényem)". (Szép Szó, 1938. 31. sz. 69. 1.) Valóban, a hagyomány előírásainak és az egyéni invenciónak a szintéziséről, a kérlelhetetlen és az önkényes találkozásáról az alkotás folyamatában, erről szól - mély értelműen - ez a költő által hanyagul elejtett, remekmívűre kalapált sor. A vers első egysége tehát a belső késztetés hiánya és az erőteljes külső motiváció közötti kompromisszumból nyeri formáját. De csak ezt a négy sort lehet párhuzamba állítani Lope de Vega szonettjével. A költemény további része nem követi a „vers a versről" műfaji előírásait. Fölmerül ezért a kérdés: milyen módon válik a felidézett élctrajzi-alkotáslélcktani szituáció a mű egészének formaalkotó elvévé? Mindenekelőtt arra keresünk választ, hogyan kapcsolódik ez a különös indítás a rákövetkező versmenethez, és egyáltalán mi a szerepe a kezdeti játékos semmitmondásnak a mű szerkezetében. Érdemes újra életrajzi-lélektani magyarázattal kezdeni. Az első strófa ugyanis jól dokumentálja a költő egyik sajátos, öngerjesztéses alkotó módszerét, amelyről Vágó Márta emlékezésében így ír a Thomas Mann vendégszereplésének alkalmára született Thomas Mann üdvözíésé~vc\ kapcsolatban: „Attila előző napon még csak készült a verset megírni, amit fel kellett volna olvasnia. Késő délután volt már. Sürgettem. Becsületbeli dolognak éreztem, és rettegtem