Tverdota György: József Attila. Költőnk és kora (Kézirattár, Budapest, 1980)
Vas István: GIUSTO-RUBATO
részvéttel. Maga a részvét nem is József Attila szava, hanem - Kosztolányié. De hiszen a „nézz szét-részvét" rím is Kosztolányi verséből került a „Költőnk és Korá"-ba. O írta négy évvel azelőtt a Számadásban: Ülj egy sarokba, vagy állj jelre, nézz szél, szemedben éles fény legyen a részvét, úgy közeledj a szenvedők felé ... A Számadás szemléletére, mint általában Kosztolányi utolsó korszakának verseire - bár ezt nemigen szokták emlegetni -, nagyon is hatott József Attila közelléte. Még kevésbé köztudomású - bár kitűnő irodalomtörténészek is rámutattak -, hogy József Attila utolsó korszakára is erősen hatott Kosztolányi formaművészete. De a „Költőnk és Kora" e szakaszában a rokonság már nemcsak formai: elvégre ugyanaz a sarokban ülő vagy félreálló részvét „dolgozik benne", amelyet József Attila két évvel azelőtt még olyan lendületesen, bár kissé igazságtalanul, támadott a Kosztolányiról szóló kritikájában. A következő sor: „Hiába hazudozol." Mit? A kézenfekvő megfejtés: hiába akarnád elhitetni, hogy semmi közöd már a világhoz, és lelked elszállóban már az Űrhöz, a nagy anya-képhez. Erre vall a szóbeli válasz, amelyet József Attila adott Ignotusnak (Tverdota is idézi) : „palástolni akarja". Mégsem lehetetlen, hogy cz az elég erős kifejezés az előző három sorra vonatkozik. Ez esetben azt jelentené: hiába áltatod magad a Létezés erejével, azzal, hogy még itt jelen vagy, sőt, dolgozol e világban. Ezt a választ látszik alátámasztani a vers interpunkciója is: József Attilánál ugyanis az írásjelek alkalmazásában is kemény logika működik. Márpedig az előző magyarázat esetén az volna indokolt, ha a „hiába hazudozol" kaján állítását vessző kapcsolná az előzményekhez. Holott cz a sor pont után következő, ponttal végződő külön elhatárolt mondat. Erre a második magyarázatra vall a rákövetkező sor is: „Hadd most azt el, hadd most ezt el." Hát ez ugyan mit jelent? Ha módunkban állna megkérdezni a költőt, lehet, hogy meglepődnénk: József Attila, ha valamilyen fordulatának jelentése felől faggatták, minden tanúvallomás szerint gyakran szolgált váratlan, megdöbbentő felelettel. Személyes értelmezés híján kénytelenek vagyunk a legegyszerűbbet elfogadni: ne áltasd magad, és ne is cáfold az önáltatást. Erre az értelmezésre vall a szakasz utolsó két sora is :
