Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)
KERÉNYI FERENC: PETŐFI BÁNK BÁN-JA - Útban a Petőfi-vershez: a forradalom előtt
„Vár kapitányával szólni óhajtanék." „Szólj) jelelt a hölgy, én vagyok kapitánya." Elbámult a követ, hogyne bámult volna? Ily kapitánnyal még sohasem volt dolga. A költő újabb kísérlete a történelmi-népi epika műfajának meghódítására már 1848 elejére esik. Az esztendő első versében, A téli esték című remek életképben - az együtt üldögélő házigazda, szomszéd és koma alakjában - Petőfi remélt közönségét jeleníti meg: És mint a pipafüst csavarog a légben, Akkép csavarognak szanaszét elméik, És ami már régen elmúlt, nagyon régen, Összeszedegetik, sorra clregclik. Ezt a közönséget idézi, a nekik szólás szándékát fogalmazza meg a Lehel vezér bevezetése : Nem írástudóknak, nem az úri rendnek, De beszélek szűrös-gubás end)ereknek. . . Lehel régi, kedvelt hőse Petőfinek, neve negyedszer került vers élére. A Pápán, diákfővcl írott két Lehel-vers (1842) után 1845 őszén párhuzamot vont a saját hivatása és a hajdani kürtös, az „országokat reszkettető Lehel" között. Az első kísérletekhez képest a harmadik Lehel-versben megerősödött a németellenes hangvétel. Az 1848 februárjában és márciusa elején papírra vetett elbeszélő költeményben Lehel egyértelműen a nemzeti erő és harcrakészség jelképe, poéta-katona, aki egyképpen művésze a kardforgatásnak és a kürtnek. Az ötvenhét vcrsszakból álló töredékben a költői mesélőkedv meglelte témáját. Sokféle hangneméből emeljük ki a németcsúfoló gunyorosságot, amelyet a kuruc költészet névtelenjei óta senki sem fejezett ki ennyire élesen, mint Petőfi Lehel szavaival:
