Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: Bánk bán (Kézirattár, Budapest, 1979)

KERÉNYI FERENC: PETŐFI BÁNK BÁN-JA - A hatalom és a szabadság ellentmondásai közt

FRANZ GRILLPARZER ARCKÉPE ÉS 1828-BAN BEMUTATOTT BÁNK-DRÁMÁJÁNAK CÍMLAPJA. mébe, akiben nemcsak a nagy drámaköltőt tisztelte, Hanem a Francia Köztársaság díszpolgárát, a szabadság poétáját is. „Míg Fiescóját olvastam - hangzik az 1793. május 11-én Sopronból kelt levél -, mily sokszor ébredt fel bennem a kívánság, bárcsak megörökítené Schiller tolla Rákóczi, Nádasdy, Bánk alakját, bárcsak életre keltené ezeket a férfiakat ő, aki egyedül képes és méltó rá, hogy széltében ismertté tegye fennkölt szellemüket." Nem tudjuk, hogyan fogadta Schiller lelkes híve javaslatát. Magyar tárgyú darabot nem írt, és a felsorolt témák tervei között sem szerepeltek, bár Bánk történetét bizonnyal ismerte, hiszen ő írt előszót Vertot abbé említett művének német fordításához. Az líjabb német irodalom Bánk-drámája csak harmincöt évvel később született meg, egészen más történelmi helyzetben : a Szent Szövetség hatalmi rendszere időközben ismét megszilárdította a középkori maradványokkal terhelt újkori feudalizmust, és a cenzúra a szabadság gondolatának még az emléket is igyekezett elfeledtetni. A magyar téma feldolgozására magyar vonatkozású esemény adott alkalmat. 1825-ben Pozsonyban magyar királynévá koronázták Karolina Augusztát, I. Ferenc osztrák császár és magyar király feleségét. A királyné kívánsága szerint Franz Grillparzcrt (1791-1872) kérték fel, hogy az ünnepélyes alkalomra ünnepi drámát írjon. A drámaköltő - mint önéletrajzában elbeszéli nyomban munkához látott, magyar történetírókat forgatott, ám megfelelő témát csak jóval a koronázás után lelt: Bánk történetét. Ez annyira megnyerte tetszését, hogy két hónap alatt megírta tragédiáját, amelyet 1828. február 28-án mutatott be a Burgthcater az udvar jelenlétében, hatalmas sikerrel. Másnap reggel a rendőrfőnök jelentette bc magát az írónál, és közölte, hogy a császár örökáron meg kívánja vásárolni a darabot, amely megnyerte a tetszését. Grillparzcr, aki levéltárnokként udvari tisztviselő volt, óvatosan, az udvaronc simaságával tért ki a magas kérés teljesítése elől, azonnal felismerve a veszélyt, hogy így akarják művét eltiltani a színpadról és a könyvpiacról. A darab sikersorozata végül két év mvílva tört meg: amikor a francia nép elkergette a „semmit nem tanult és semmit nem felejtett"