Barta András: Krúdy Gyula: Szent Terézia utcái (Kézirattár, Budapest, 1978)

[IV] A TERÉZVÁROSI BÚCSÚ

AZ ANDRÁSSY ÚT AZ OPERÁNÁL lianem kacér monoklin át, - amely viselet épen ebben az időben jön divatba. A polgár a maga jámbor poczakjával épen olyan csodálkozva állong a tumultusban, mint akkor álldogálhatott, mikor egy középkori búcsún először emeltek ki erszényét a zsebtolvajok. A komédiás most is hajmeresztő dolgokat ígért bömbölő hangján azoknak, akik sátrát meglátogatják. Az árusnők derekai már meggörnyedtek, mint a marokszedőké a kötényükbe gyülekezett nikkel és ezüstpénz terhe alatt. Enyhe őszi délután. Az őszpiros felhőkre az elmúlhatatlanság örök-képével rajzolódott le Szent Terézia tornyának árnyéka, amely izmos volt, mint a legtöbb terézvárosi nőé. Ez a sokadalom volt az eleme Kardhordó Árpádnak, aki különben is csak akkor szerette a csörgőkígyókat, amikor városligeti bódéjában nagy tömegnek mutathatta be őket. Felmászott a gyertyaöntő ládáira és kitűzte a zászlót, mintha az egész terézvárosi búcsút meghódítani