Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

Változatlan szégyennel és dühhel fáj, hogy úgy kellett magamat Magának megmutatnom, ahogy tettem... A Nyugat 1914. májusi számában közölt Vájjon milyennek láttál? már jóval több, mint verses mentegetőzés. Az Új versek előhangjára emlékeztető soraiból a „szeretném magam megmutatni" szándéka mellett, a kapukat ugyan még egy sejtelmes ,,talán"-nal nyitva hagyva, az érlelődő szerelmi vallomás is kiolvasható. A második látogatásra, Ady Lajos szerint a csúcsai leányban „jó partie"-t látó család biztatására is, 1914. június 6-án érkezett Csúcsára. Onnan látogatták meg Kalotaszentkirályon közös rokonaikat, Visy Józseféket. Közös kirándulásuk élményét A Kalo ta partján, a Csinszka-idill első nagy verse őrzi. Másnap, pünkösdhétfőn, már Lám Béla úgy érezte, hogy feleslegessé vált Ady árnyékában, eldobta jegygyűrűjét, elutazott Csúcsáról, a költő pedig, egyelőre a nagymamától, megkérte unokája kezét. Testvéröccse visszaemlékezésének néhány szavából arra következtethetnénk, hogy - még ha háztűznéző szándékkal utazott is Csinszkához - másnapra mintha megbánta volna a kalotaszegi rokonlátogatás hangulatától, vagy talán az ifjú vetélytárs jelenlététől kiprovokált gyors leánykérést: „nem tudom, hogy mily okból, kedd reggelre kesernyés hangulatban érkezett fel Pestre Bandi, s az én érthetően kíváncsiskodó kérdezősködéseim elől, melyekben csúcsai impresszióiról faggattam, fanyar kedvetlenséggel tért ki. .. .Pár nap múlva Mindszentre utazott le; s nyomott hangulata ott is feltűnt, de az édes anyánknak hosszas kérlelésre is csak annyit felelt : »Eletem legnagyobb könnyelműségét és szamárságát most követtem cl.« Mikor pedig az édes anyánk azzal próbálta megnyugtatni, hogy egyetlen rokoni látogatás még semmire sem kötelez, annál kevésbbé házasságra, azt válaszolta: »Nekcm most már kötelességem megházasodni. « Ügy látszik, csakugyan egy másnapra már megbánt nyilatkozatot és ígéretet tehetett, amelytől férfi-embernek nem illett többé visszalépnie." A leánykérés után csaknem tíz esztendővel írt visszaemlékezés igazságát ez alkalommal még akkor sincs okunk kétségbe vonni, ha valószínűnek tartjuk, hogy a legtöbb ilyen késői visszaemlékezéshez hasonlóan ez is némiképp stilizált és kikerekített. Aligha lehet kétséges, hogy a hagyományos kaszinómorált különben sem sokra tartó, s jó néhány keserű visszaemlékezés szerint még a legjobb barátaihoz sem