Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

A hegy lábánál a Körös vágtat, s az egészet sziklabástya szegélyezi... épp csak az ágyurések hiányoznak, hogy középkor legyen..." Ötven évesen testvérének leányát vette feleségül. Esküvőjük tanúja Wekerle Sándor miniszterelnök és Heltai Ferenc budapesti főpolgármester volt. A fiatal Boncza Miklósnét néhány nappal azután, hogy megszülte leányát, Bertát, gyermekágyi láz vitte el. Anyja, egyben Boncza nővére, a férjet hibáztatta a tragikus halálért, mert az, talán valamilyen úri gőgből, ragaszkodott hozzá, hogy gyermeke otthon, a ,,vár"-ban lássa meg a napvilágot, és a közeli Kolozsvár orvosai helyett egy falusi bábára bízta a szülés levezetését. Az apa viszont újszülött leányát tartotta felesége gyilkosának, állítólag meg se nézte, sőt lelencházba akarta adni. Az anyátlan, sőt csaknem apátlan árvát nagyanyja, vagy ahogy unokája nevezte, a „fekete nőstényfarkas" nevelte a talmi romantikájú csúcsai kastélyban addig, míg előbb a jó hírű budapesti Erzsébet nőiskolába, majd pedig a Lausanne melletti Lutry egyik leánynevelő intézetébe küldhették bennlakó növendéknek. Egyik is, másik is konzervatív szellemű „úrilány-képző" volt. A tizenhat éves Bertát a futólag még hazulról ismert és ugyancsak Svájcban diákoskodó Tabéry Gézának írt levelei önmagát kereső, koraérett leánynak mutatják. Tabéryval alig néhány rövid találkozást megért s valójában csak levelekben kiélt szerelemféle szövődött, amelynek talán egyetlen célja a magányból való kitörés volt. A „zárdánál zárdább" leánynevelő intézet falai között a lázadás első lehetőségét Boncza Bertának is a helyüket nem találó lelkek nagy vigasztalója és ösztönzője, az irodalom jelentette. Környezetének akkori ízlését ismerve meglepetéssel olvashatjuk, hogy míg otthoni leánytársai Marlitt vagy Bcniczkyné Bajza Lenke rózsaszín érzelmességű regényei mellett ábrándoztak, ő már olyan műveket olvasott, amelyek a kibontakozó magyar modernség íróinak, művészeinek is jelentős könyvélményei voltak. Olvasmányai: Dosztojevszkij, Gorkij, Tolsztoj, Ibsen, Zola, Oscar Wilde és költők, akikről 1910. december 14-én így vall: A poéták közül szeretem Komjáthy Jenőt. Ismeri? Ha nem, úgy olvassa el a Homályból"-t. Mesés szép. Szeretem Adynak histerikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak, sőt korcsak, talán maga sem tudja amit ír,