Ady Endre: Az elhagyott kalóz-hajók (Kézirattár, Budapest, 1977)

Lassan érlelődő érzelmi lázadásának előbb félénk, majd egyre erősödő jelzéseit első két kötetének verseiből követhetjük nyomon. Már ezekben megjelenik annak a nőtípusnak a portréja, amelyet a század elején ,,

femme fatalc"-nak neveztek. A végzet asszonyának mítoszát ma, a valláserkölcsbcn gyökerező évezredes szexuális tabuk s a velük járó szorongások mcglazulása idején már csak az érzelemtörténet egyik fejezete gyanánt tartjuk számon. Századunk elején azonban, amint azt Kiss Józseftől és Juhász Gyulától a Vérivó leányok Babitsáig számos példa bizonyítja, még elevenen élt, és jelentős alkotásokat inspirált. A Vízió a lápon című korai Ady-vcrs utolsó soraiban is ez a különös, rontó erejű nőtípus jelenik meg: Arany-vörös hajtenger födje, Fehér hab legyen melle, válla. Gyilkos szemű, forrón lehellő Legyen majd ez az ördög lánya. S én elhajítom lobogómat, Rohanok, bukom öelébe, Égetni vágyva, lángban égve, Százszorozva duzzad föl bennem A láp lenyűgözött hatalma : Ráomlom gyilkos szerelemmel, Beßd az arany-vörös tenger S én elmerülök ölve, halva. ,,A gyilkos szemű... ördög lányát" Ady az élet valóságában már korábban megkereste. 1902 nyarán egy időre szenvedélyesen beleszeretett a művésznevén Rienzi Máriának nevezett asszonyba, aki Nagyváradon, a viszony szemtanújának, Ady Lajosnak a megfogalmazása szerint, ,,az orfeuménekesnői és demi-monde-i hivatás borotva-él vékonyságú demarkációs vonalán imbolygott ezidőtájban..." Azt persze gondolni sem merte volna, hogy ez a provinciálisán közönséges, molett „díva", akit polgárpukkasztó hivalkodással mutogatott városszerte, nemcsak kétes erkölcseivel testesítette meg a Rossz asszonyát. Csaknem fél évig tartó kapcsolatuk a szó legszorosabb értelmében vált végzetessé számára: az érzékek jegyében fellobbant szerelemfélének egyetlen és kegyetlenül maradandó emléke a betegség, a vérbaj maradt.