Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Tréfás kritika az olvasóközönség hiányáról 1855-ből a veszteségeket, amelyek irodalmunkat, publicisztikánkat a forradalom következményeként érték. S ha az elesettek (Petőfi, Vasvári Pál), a bebörtönzöttek (Czuczor, Remellay Gusztáv, Sárosy Gyula, akit előbb ,,in contumatiam" halálra ítéltek, majd száműztek), az internáltak-száműzöttek (Degré Alajos, Pálffy Albert), a bujdosók (Táncsics Mihály, Vörösmarty, Jókai, Bulyovszky Gyula, Sükei Károly), az emigráltak (Jósika Miklós, Kerényi Frigyes, Csernátony Lajos, Oroszhegyi Józsa, Mérei Mór) és az osztrák katonának sorozottak (Vajda János, Lisznyai Kálmán) lajstromát számba vesszük, a hasonlat mindenképpen találó. Hírlapirodalmunk, kulturális életünk vonatkozásában — ha lehet — még szomorúbb a helyzet. A '40-es években virágzó, a minden eddiginél merészebb ívű fejlődés lehetőségével kecsegtető magyar sajtó állapota sivárabb képet nyújt a bukást követően, mint félszázaddal előbb, a kezdetek idején. A világosi fegyverletételt három orgánum élte túl: az 1841 óta fennálló Religio és Nevelés — Religióm egyszerűsödött névvel, a forradalom néplapjai ellenében létesült Katholikus Néplap és a Korizmics László szerkesztette Gazdasági Lapok. Irodalmi folyóirataink közül a változó világ egyet sem talált életben. Nem engedélyezik a Kisfaludy Társaság működését, állandó létbizonytalanság veszélyezteti a Tudományos Akadémiát (csak kisgyűléseket tarthat, új tagokat nem választhat). De tűnni látszott az olvasóközönség is. A '30—40-es évek politikai és kulturális életében jeles szerepet játszó birtokos nemességnek itthon és szabadon maradt része vidéki jószágaira húzódott vissza, és udvarházai kőkerítése mögé zárkózott. Ha olvasott, német lapot járatott. Úgy vélekedett — és joggal — : azok szabadabban írhatnak, mint a magyar nyelvű újságok. Vidékre vonult vissza szellemi életünk színe-java, a forradalom dinamizmusát adó „márciusi ifjúság" pedig példaképei sorsában osztozik. „Budapest lakosainak a száma — írja a Hölgyfiitár — az utóbbi években tetemesül csökkent, mégpedig nemcsak mennyiségre, hanem minőségre nézve is."