Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)
„EURÓPA CSENDES, ÚJRA CSENDES... A győztes ellenforradalom átmeneti ingadozás után a nyílt önkényuralom és a feltétlen birodalmi centralizáció formája mellett dönt. Az 1851. dec. 31-én megjelent császári pátens hatályon kívül helyezi az 1849. márc. 4-i olmützi alkotmányt; csak a jobbágyfelszabadítást és a törvény előtti egyenlőséget hagyja érvényben. Felszámol minden demokratikus jellegű intézményt, szakít minden föderatív engedménnyel. 1849 őszén az országot öt kerületre osztják. Létrehozzák a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot, Muraközt Horvátországhoz csatolják, Erdély önálló közigazgatási terület lesz. Magyarország nem önálló alkotmánnyal rendelkező ország többé, hanem az osztrák összbirodalom része. S kezdetét veszi a véres megtorlás ideje. A szétdarabolt országrészek eleinte alig tudnak egymás életéről. Csaknem egy hónapja egzisztál a Hölgyfutár, amikor Balassagyarmatról az iránt érdeklődnek: ,,igaz-e, hogy Budapesten már jelenik meg magyar újság?" Zürichből előfizetési feltételeit kérdik, Győrből, Szegedről pedig azt, tény-e vagy álhír a pesti, „nőknek való magyar újság" léte. Az 1848/49-ben kirobbant forradalmak Európa-szerte vereséget szenvedtek. A hatalmat megragadó reakció uralmát — átmenetileg — a forradalmak idején világszerte megindult nagyméretű gazdasági fellendülés is támogatta. Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban virágkorát éli a kapitalizmus. A brit állam a „világ műhelyévé" válik, nyomasztó gazdasági fölényre és hatalmas gyarmatbirodalomra tesz szert. Németországszerte ezekben az évtizedekben megy végbe az ipari forradalom. Eszak-Itáliában a gyáripar indul fejlődésnek. Közép- és Kelet-Európa országaiban pedig elsősorban a mezőgazdaság „porosz utas" kapitalista átalakulása következtében mutatkoznak a tőkés evolúció elemei. A technika fejlődése — mindenekelőtt a közlekedés terén — a korszak további jellemzője: gyors ütemű vasúthálózat-építés, távíró-összeköttetés létesítése, tengeri kábelek lerakása, a tengeri hajózás fellendülése és mindezek következtében a nemzetközi forgalom soha nem látott megélénkülése. Mindennek az 1857-ben kirobbant világgazdasági válság parancsol megálljt. Iparvállalatok, pénzintézetek jutnak csődbe, kis- és középegzisztenciák züllenek le, növekszik a proletariátus munkanélkülisége. Jelentős a világhatalmi átrendeződés is az évtizedben. A tengerszorosok megszerzéséért indított krími háborúban (1853—56) Oroszország vereséget szenved az angolok és franciák által támogatott Törökországtól. A kontinens vezető hatalmasságává — ennek következtében — Franciaország válik. III. Napóleon (ur. 1852—70), aki a „császárság a béke" jelszavával nyerte meg a hatalma bázisát képező nagyburzsoáziát, most a kis nemzetek barátja és felszabadítója pózában tetszeleg. Ilyen minőségben keveredik háborúba 1859-ben a szárdpiemonti királyság oldalán a Habsburg-monarchiával. A Szavoyát és Nizzát szövetségesétől elragadóról azonban rövidesen kiderül: nem a nemzetiségi elv védelmezője, hanem a nagyhatalmi rablópolitika megtestesítője. Az '50—60-as évek fordulóján az egységes Olasz- és Németországért vívott háborúk kerülnek az európai történelem fókuszába. A vesztes 1848/49-es revolúciók mindkét ország politikai vezető rétege számára a monarchikus úton, felülről való egyesítés sikerét látszanak szavatolni, a népmozgalmak által, alulról történő kezdeményezéssel szemben.
