Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

én hasonlót egyet sem tudok, egyre sem emlékezem." És hírhedt „didaskáliái"-ban Zerffy Gusztávnak, a Honderű kritikusának — ugyanekkor — már a Heine- és a Bérangerhasonlítások ellen kellett hadakoznia. . . Az 1847-es Úti levelek és a vele párhuzamos verssorozat az akkori költőnek mindmáig legjobb életrajz-szeletét adják. Az előbbi — éppen líraisága, személyes átszövöttsége miatt — enciklopédikus teljességű: képet formálhatunk belőle Petőfi korábbi élet- és pályaszakaszairól, történelem- és irodalomfelfogásáról, terveiről. Most is előfordul az 1844-es beérkezés kapcsán vizsgált verstechnika: a közismert A Tisza 1846. szeptemberi emlék nyomán 1847 februárjában született Pesten, amikor Petőfi még csak tervezte erdélyi útját, és természetesen nem tudhatta, hogy májusban Poroszló környékén újra átéli az árvíz élményét (3. úti levél, Debrecen 1847. május 14.) Gyakoribb azonban — a sok utazással, majd a házassággal nevezetes évben — az egyidős, szinte azonnali megfogalmazás. A bányalátogatás élménye még aznap bekerül — azonos gondolatmenettel — az úti levélbe és a Bányában című versbe, hasonló/1 majte'nyi síkon, a Széphalmon vagy A munkácsi várban keletkezéstörténete, de költemény ünnepli — a dátum pontosságával a címben — az eljegyzés napját is: Aug. 5-dikén. A társadalmi célokra irányuló tettvágy végigvonuló motívuma az 1847-es verseknek; az ország „felfedezése" a hazaszeretet ismételt megvallásához vezet, lokális ihletek révén is. Sárospatak a „magyar forradalmak oroszlánbarlangja"; Kazinczy Gábor a magyar Mirabeau, akinek csak „az alkalom kell"; Munkács egyszerre idézi Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc és a fogoly Kazinczy Ferenc emlékét. Lokális ihlet, a Tompa Mihállyal megtett murányvári kirándulás segítette a Kisfaludy Társaság pályázatára szánt Szécsi Mária megírását, amire Szatmárnémetiben került sor, augusztusban. A nemzeti költő helyzete, hivatástudattal vállalt feladatköre természetes módon kihatott a magánérzelmek rendszerére is; Petőfi teljes élete egyre inkább a nyilvánosság előtt zajlott. Az elhatárolódás most a Toldy nevével fémjelzett liberális irodalomfelfogástól is megtörtént, amint arra a 8. úti levél utal. A nemzeti költő státusát meg is kell védeni: akár a Honderű kísérletezik újabb ellen-költővel, a jobb sorsra érdemes Hiadorral (Jámbor Pállal), akár úgy érzi, hogy Tompa Mihály igyekszik irodalmi vezérséget kétségbe vonni. S hogy az idézett, híres ars poetica nem Arany felfedezésének egyszeri, túláradó öröme, azt a szintén Szalontára küldött, 1847. augusztus 17-i levél bizonyítja, amelyben arról ír, miért küldjön Arany kéziratokat Jókainak, aki július l-jétől átvette az Életképek szerkesztését: „Én a népköltészet képviselőit akartam egyesíteni; miért az Életképekben? mert annak legtöbb olvasója van, mert ahhoz szegődtek a legjobb fejek, mert annak szerkesztője egyik főtagja a fiatal Magyarországnak, hova mindazokat számítom, kik valódilag szabadelvűek, nem-szűkkeblűek, merészek, nagyot-akarók, azon fiatal Magyarországnak, mely nem akarja a haza kopott bocskorai örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni. . ." A Fiatal Magyarország költője két hónap múlva fogja verssel köszönteni Kazinczy Gábort, apostol-elődjét, az Ifjú Magyarország hajdani radikálisnak vezérét. . . A költő rég várt házassága szintén irodalmi téma, sőt a koltói mézeshetek műhelynyilvánossága is páratlan. Petőfi Koltón 22 verset írt, valamint elkezdte — Emich Gusztávval aláírt szerződése értelmében — a megígért „víg hősköltemény" kidolgozását: ez A táblabíró című töredék, 396 verssorral. A házasságra készülés, az eljegyzés, a házasságra várakozás, majd a mézeshetek és a pesti otthonalapítás új vonásokkal gazdagították Petőfi személyiségét és így líráját is.