Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Szendrey Júlia jegygyűrűje a Petőfi Társaság által készíttetett ereklyetartóban, (PIM ltsz. R. 82.140.) Szendrey Júlia személyében művelt, olvasott, irodalmi ambíciókat is dédelgető társat kapott a költő, előzetes várakozásaiban {Hol a leány, ki lelkem röpülését. . ., 1847. május; Múzsám és menyasszonyom, 1847. június; Látom kelet leggazdagabb virányit. . ., 1847. július; Válasz, kedvesem levelére, 1847 július) nem kellett csalódnia. A tűnődés férfilírája — a házasság előtt és után, s nemcsak a szerelem témakörében — új hang Petőfi költészetében: A gólya, Az időhöz, 1847. június; Horner és Oszián, Ne bántson az meg. . ., Tarka élet, Szívem, 1847. augusztus; Az ember, Szeptember végén, 1847. szeptember. A megfelelő társ meglelésének, az alkotókedv elapadásától való félelem gyors eltűnésének köszönheti irodalmunk a házastársi szerelem poézisének gyönyörű verssorozatát, amely így hangulatiérzelmi törés nélkül épülhetett az addigi költői eredményekre — a költemények közismert füzéréből említsük a népdal-könnyedségű Tíz pár csókot egyvégbül. . . (1847. október), a Rózsabokor a domboldalon címűeket (1847. november), a velük egy tőről, az érzelmi biztonságból fakadó, játékos Allj meg, feleségem. . .-et (1847. november), a. Feleségek feleségét, a Minek nevezzelek vallomását (1848. január). Az alapkérdés azonban már 1847 szeptemberében, Koltón megoldódott: Egyik kezemben édes szendergőm Szelídeden hullámzó kebele, Másik kezemben imakönyvem: a Szabdságháborúk története! Minden betűje üstököscsillagként Nyargal keresztül magas lelkemen. . . Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. (Beszél a fákkal a bús őszi szél. . .)