Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

A Galícia-jelenség irodalmunkban 1846 februárjában a három részre osztott Lengyelországnak Ausztriához tartozó tartományában, Galíciában, illetve Krakkó városállamban nemzeti-függetlenségi mozgalom szerveződött, nemesi vezetéssel. A február 22-én kirobbant felkelés szervezői egy, örökváltság nélküli jobbágyfelszabadítást ígérő kiáltvány közreadásával vélték a parasztságot maguk mellé állítani, ám elkéstek. Az osztrák hatóságok a lengyel és részben ukrán parasztság sérelmeinek tudatos szításával, saját jobbágyaikkal fojtatták vérbe a nemzeti-függetlenségi mozgalmat. A vérengzésnek 2-300 udvarház lakói estek áldozatul. A magyar királyság közvetlen határán, egyazon államalakulat határain belül történtek szinte sokkolták a hazai liberális közvéleményt, amely legrosszabb sejtéseit és félelmeit látta megvalósulni. Kivált, hogy a harmadik éve rossz termés hatására Magyarországon és Erdélyben éhínség pusztított; hogy a császár már áprilisban elfogadta a robot megváltását, és ezt utóbb — Magyarország kivételével! — pátensbe is foglalta, és hogy az ausztriai kormány nem is csinált különösebb titkot terveiből. Metternich már március 3-án, a Krakkóba történt osztrák-orosz bevonulás napján, azt mondta Széchenyinek: ,,Batthyányt, Kossuthot és a többieket is agyon fogják ütni." Vörösmarty két kiemelkedő verssel adott költői választ. Az emberek reménytelennek láttatja valamennyi liberális dilemmát: a törvénytisztelet mítoszát éppúgy, mint a nép felvilágosíthatóságát, vagy az erkölcs emberformáló erejét. A cinikussá táguló pesszimizmus a magyar romantika legerőteljesebb strófáit csiholja ki: S erre szinte rácsap még az 1846. nyári Országháza, amely konkrét probléma kapcsán ábrázolja az érdekegyesítés látványos kudarcát: Vörösmarty eljut ebben a — kéziratban terjedt, de sokszor szavalt — költeményben addig, ameddig egy nemesi születésű, értelmiségi liberális eljuthat: az érdekegyesítő népfogalom Istentelen frigy van közötted, Esz és rosz akarat! A butaság dühét növeszted, Hogy lázítson hadat. S állat vagy ördög, düh vagy ész, Bármelyik győz, az ember vész; Ez őrült sár, ez istenarcu lény! Nincsen remény! Nincsen egy tett Az eggyé lett Nemzet élete fájáról.