Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

A Szerelem gyöngyei egésze a mögöttes emberi lélek nagyságát tükrözte. A ciklus záróversei közül a Messze estem. . . soraiban a költő magát még királynak érzi, leány kérésre készülő önmagát pedig a Waterlooi csatára virradó nap Napóleonjának tekinti. A Félre mostan. . . az életfordulót ismét militáns képpel szemlélteti: Gyalázat a gyáva katonára, Ki a síkra búsfélénken áll — Vigalomra hát — vigan rohanjunk A csatába — élet vagy halál —! A leányt végül levélben megkérő poétát a jószágigazgató — Berta megkérdezése nélkül — kikosarazta: Petőfinek társ nélkül kellett szembenéznie addigi élete legnehezebb problémáival. A /r///ól-korszaknak nevezett válság gyors kibontakozásának és elmélyülésének semmi nem állt útjában. Az október-novemberben írt és a Szerelem gyöngyeihez epilógusként utólag csatolt Megpendítem. . . a jövőre is kiterjesztette a történtek, a szerelmi kudarc és a társadalmi tapasztalat érvényét: Jaj de mit lát ott szemem? Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom. . . Nincs barátság, nincs ott szerelem!