A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Bartók Béla Kassák Lajos

bergnek csak ezt a zongoradarab-sorozatát ismeri, s a le­vélben arról tájékoztat, hogy „Budapesten soha nem adták elő" Schönberg egyetlen művét sem. A tanulmányban is csak lábjegyzetben említi meg a Ma vállalkozását, s vala­milyen okból „kevéssé sikerültnek" minősíti a Schönberg­darabnak a Ma-matiné programjába történt fölvételét. 7 8 A fenti történet egyik szereplője, Ferruccio Busoni az 1917. december 9-i Ma-matiné harmadik zeneszerzője. Bartókkal való kapcsolata régebbi és közelebbi volt, mint erre az 1912. évi koncertlemondás alapján következtetni lehetne. 7 9 A zenetörténet számon tartja, hogy a merészen kísérletező zeneszerző, a kiváló zongoraművész és zene­pedagógus kezdettől fogva sokat tett Bartók zenéjének megismertetése és elfogadtatása érdekében. Korai gesz­tusainak egyike, hogy 1908. június 29-re meghívta Bartó­kot Bécsbe, hogy az ottani zongoraművész-növendékek okulására játssza el az op. 6-os 14 bagatellt, majd ajánló­levelet adott a mű megjelentetéséhez. A Breitkopf és Härtel cég meggyőzésére írott véleménye rákerült a Rózsavölgyi­nél megvalósult kiadás keresztszalagjára: „Ezeket a dara­bokat a jelenkor legérdekesebb és legegyénibb alkotásai közé kell sorolnom, amelyeknek tartalma szokatlan és különlegesen hat; nem olyanok, amiket köznapi értelem­ben nevezünk eredetieknek. Emellett végig egyszerűen tervezettek és idegenszerűségükben is természetesek." Busoni volt a kezdeményezője annak az 1909. január 2-i berlini koncertnek, amelyen Bartók maga vezényelte 2. szvitjének Scherzóját, s melyen a fogadtatás meglehetős hangerővel megszólaltatott skálája a lelkes elismeréstől a dühödt elutasításig terjedt. Busoni neve nem volt ismeret­len a Ma olvasói előtt. Színes Pál a folyóirat 1917. április 15-i számában ismertette Busoni zeneesztétikájának főbb elemeit, méltatva a zongoraművésznek és teoretikusnak a zene radikális megújítása iránti elkötelezettségét. 8 0 A Nyugat olvasóit egyidejűleg Lányi Viktor tájékoztatta Busoni „for­radalminak" minősített törekvéseiről, a tizenkétfokú hang­skála bővítésével kapcsolatos elképzeléseiről. 8 1 Mindez akár bevezető lehetett ahhoz, hogy a Ma december 9-i matinéján Hevesi Piroska eljátszotta Busoni Indianisches Tagebuch című sorozatának első és második darabját. Vállalkozása magyarországi ősbemutató volt, ugyanakkor Busoni-zene első itthoni megszólaltatása is. A szélsőséges kísérletezőkként, a hagyományok megta­gadóiként elhíresült szerzők provokatív hangzású kompo­zícióiból összeállított músor nyilvánvalóan Hevesi Piroska érdeme. A merész, kockázatos muzsikálásra vállalkozó fiatal zongorista az egyes számok kiválasztásakor Bartók javaslatait is figyelembe vette. Bartók közreműködésére utal a Schönberg-zongoradarab Bartók megőrizte kotta­példányán a zongoraművész-tanítvány nevét tartalmazó rájegyzés, továbbá a Vázlatok és a Három burleszk című Bartók-mű egy-egy darabjának műsorra tűzése. Az utóbbi sorozat harmadik darabjának megszólaltatása emlékez­tető Bartóknak a Nyolcak 1911. május 18-i hangversenyén történt közreműködésére, s ekképp a magyar képzőművé­szeti avantgárd két hullámának zeneszerzői, előadóművé­A Ma első matinéjának műsora, 1917. december 9. MA folyóirat első II. GELLÉRT LAJOS: a »Modern Szinpad« t. Kassák Lajos verseiből: Eposz Wagner maszkjában VI rész Bányászok a hajnalban Karmester M űv észm a tin éja 1917 december 9-én délelőtt 11 órakor a Zeneakadémiában Műsor: II. GELLÉRT LAJOS: a »Modern Szinpad« t. Kassák Lajos verseiből: Eposz Wagner maszkjában VI rész Bányászok a hajnalban Karmester /. KASSÁK LAJOS: Bevezető KOM JÁT ALADÁR: Hideg Táj vihar előtt Kiáltás Siratás Elősz ó ŰRMÖSSY ANIKÓ, a »Modern Színpad• t. Újvári Erzsi prózáiból 7. sz. MÁCZA JÁNOS: Szinpad, mint agitatív erő K. SIMON JOLÁN, színésznő György Mátyás verseiből: Legény Gajdol A 46. B. V. V. balladája LENGVEL JÓZSEF: Vert ember, ha énekel Parasztok atmoszférában Vers cim nélkül HEVESI PIROSKA zongoraművésznő : 1. Bartók Béla Vázlatokból IV. sz. 2. Bartók Béla: Burleszk III. sz­HEVESI PIROSKA, zongoraművésznő: 1. Arnold Schönberg: zongoradarab II. sz 2. Ferrucio Busoni: Indianisches Tagebuch Nr. 1—Nr. 2 Szünet A Ali A folyóirat 1/5 o H Î tdí G2Í Bohacsek Ede, Orbán Dezső festményeiből és Pátzai Pál ***** második t\lU. 11 Udod szobraiból dec. 16-án nvilik meg a MA termeiben : V. ker., Visegrádi-utca 15. félemelet. Nyitva naponta 10—3 között. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom